Egyébként valaki magyarázza már el, őfelsége Poloska mentelmi jog kapitánynak mi köze hozzá, hogy ki hol tölti a szabadságát?
Alexander Van der Bellen osztrák államfő bejelentette, hogy hétfőn fogadja Herbert Kicklt, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökét, hogy a kormányalakítás kilátásairól egyeztessen, miután a választásokon legtöbb szavazatot szerző FPÖ megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába futottak. Az Osztrák Néppárt közölte, hogy kész koalíciós tárgyalásokra Kickl pártjával. Alexander Van der Bellen nem zárta ki, hogy Kicklt bízza meg kormányalakítással. Mint mondta, beszélgetésre hívta az FPÖ elnökét, hogy ezzel lehetőséget biztosítson a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az FPÖ – utóbbi a Fideszhez hasonlóan a Patrióták képviselőcsoport tagja az Európai Parlamentben – esetleges együttműködésének. Van der Bellen hangsúlyozta, Nehammer arról számolt be neki, hogy „az ÖVP-n belül elcsitultak a Kickllel való együttműködést elutasító hangok”. Az államfő szerint ezzel „egy új, eddig nem létező út nyílhat”.