
Soros brigádja intézte a sok milliárdos büntetésünket!
Jogosan akadtunk ki a hír hallatán, miszerint 80 milliárd forintos általános és napi 200 milliós bírságot kell fizetnünk azért, mert nem akarunk illegális migránsokat befogadni.
️Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója kiderítette, hogy a döntés nem véletlen, sőt ellenkezőleg. Ez is a része annak a hadjáratnak, amit Soros György folytat ellenünk már 2015 óta.
Az ítéletet olyan bírók hozták, akiket egytől egyik az amerikai milliárdos fizet.
Így már nem is annyira meglepő, hogy ezt az ítéletet hozták.
Ezek a legaljasabb módszereket is bevetik.

Elérkeztünk a 2024-es év feléhez, amely már eddig is nagyon tartalmasan telt a számunkra. Tartsunk most egy kis időutazást és nézzük vissza a 2023-as évünket számokban! #tb2023
Van köztetek olyan, aki tudna pár weblapos problémára választ adni, és ért is hozzá?
Viccen kívül mondom, gondoljatok ebbe bele. Erre felé haladunk Európában!
Vekker úr 
Egy kis keleti sziget egyszerű, hindu embere, aki magától értetődőnek tartja több ezer éves hagyományuk életben tartását, napról-napra való megélését. És annak ellenére sem veti meg az európai embert,…
Európa semmit sem ért a Keletből és ez a veszte
vezércikkem linkje a kommenteknél!
A #CPACHungary sikere után az iberoszférában folytatódik a nemzeti erők nemzetközi együttműködése: a CPAC Brasil előadója lesz Központunk madridi irodájának irodavezetője is.