Egy kis keleti sziget egyszerű, hindu embere, aki magától értetődőnek tartja több ezer éves hagyományuk életben tartását, napról-napra való megélését. És annak ellenére sem veti meg az európai embert, hogy a roppant jófej, liberális, progresszió kis kedvence hollandok ott – Indonézia egy szigetén – hasonlóan cselekedtek anno, mint a belgák Kongóban. Az ő nagyapja még tud flamandul, de csak könnyek között tud úgy megszólalni, mert eszébe jut a húga, a családja, az általános kegyetlenkedések.

Ez a nagy trükkje Nyugat-Európának: tetszeleghetnek a Jók táborában, hiszen a saját bűneiket több ezer kilométerrel távolabb követték el, senki nem emlékszik erre a saját kontinensünkön. És ezért jó, ha mi legalább tudjuk, hogy a Jók nem jók. Maximum ugyanolyanok, mint bárki más, beszéljünk akár az itt és mostról vagy az elmúlt 120 évről. Ez a nagy helyzet, gyerekek.

teljes cikk a kommenteknél.

Most, hogy Biden olyan katasztrófálisan szerepelt a vitán, hogy még a balos sajtó is elkezdett pánikolni, lehet szépen bocsánatot kérni.
Tőlünk.
Ugyanis mi már évek óta mondjuk, hogy hatalmas bajok…

☝️M. Péter erőszakos bántalmazó bármit hazudhat, majd annak az ellenkezőjét is, majd ismét mindent is!️ Mindegy csak Orbánt szidja és addig lesz támogatója!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média