HAJRÁ VASÁRNAP JÁSZBERÉNY ! 
️
"Egy Bogár Naplója" videoblog 291. beszélgetése
Háborúk világa, avagy Világok háborúja (23:07 perc)
"Bármennyire is szeretnénk, nem tudunk szabadulni a háborútól, mint témától sem, és ez azt jelzi, hogy a „nem létező” globális hatalmi szuperstruktúra tematizációs hatalmi részlege profi munkát végzett, most már az egész globális beszédteret a háború uralja, és egyelőre semmiféle elképzelésünk nem lehet arról, hogy vajon miként fogunk kikerülni ebből a szellemi örvénylésből. A világ eddig is háborúban állt, de a véres háború látványtechnikája az eddigi háborúknál (migráció, klíma, Covid) brutálisabban kényszerít minket arra, hogy minden lelki, erkölcsi, szellemi energiánkat erre irányítsuk, hogy ne legyen szabadulás sem a háborúból, sem a róla szóló diskurzus-örvényekből. Pedig ennek a háborúnak nincs megoldása! És azért nincs, mert mindkét fél csak önmaga totális győzelmét értelmezi egyetlen lehetőségként, mert úgy véli, hogy a történelmi igazság az ő oldalán van. Olyan univerzális szellemi fordulat segíthet csak rajtunk, amihez egyelőre nincs képzelőerőnk."
HAJRÁ VASÁRNAP JÁSZBERÉNY ! 
️

️

Szerintem sokunk napját megpecsételte az ami tegnap éjjel történt. Nem térek napirendre.
Baumann Péterre egy éve talált rá a szerelem, a családja és a rendőrség volt az élete! Azért ment, hogy…
Még a mai napig képes néha pár pillanatra gyengíteni a fortyogó düh vagy a borús önsajnálat, de olyankor tízig számolok, aztán lágyan felemel a sűrű,
fagyos mocsárból
Isten és a Szabadság.
Szárnyakon…
Istent nagybetűvel írjuk, és mi magyarok Kijevnek mondjuk, és írjuk Kijevet, nem pedig Kijivnek.
(A családnak pedig én is szeretném kifejezni a részvétemet, Isten nyugosztalja a hősi halottat!)
Megbukott a baloldali német kormány védelmi minisztere!
️
Hatalmas tűz ütött ki miután a Litvániát Lettországgal összekötő gázvezeték felrobbant. Biztosan megint véletlen!