Tűzben és a vízben is megállja a helyét
Tímár Miklós tűzoltó őrmester 2021. február 10-én szerelt fel beosztott tűzoltónak a tatabányai hivatásos tűzoltó-parancsnoksághoz.
Szabadidejében kajakpólózik,…
GLOBÁL – A HírTV külpolitikai elemzőműsorának 2024. december 15-ei adása BOGÁR LÁSZLÓVAL és Boros Imrével.
Műsorvezető Virághalmy Sarolta. (Adás hossza 44:02 perc)
* * *
TÉMA: Hogyan bomlik le látványosan a deep state? Hogyan fog hozzá Donald Trump Amerika naggyá tételéhez, és mit jelent ez nekünk, magyaroknak.
* * *
37:00 perctől:
"Sokszor beszéltünk róla, hogy a világ abszolút nem akart összenyitódni. Nagyon jól megvolt úgy több ezer éven keresztül, hogy egymástól független az ősi Egyiptom, Mezopotámia, Kína, India, nagyon jól megvoltak úgy, hogy távolról kereskedtek, és semmit nem akartak egymásra rákényszeríteni, egymás mellett léteztek. Az emberiség történetének legvégzetesebb lépése az, hogy egyszer csak jön egy teljesen outsider (kívülálló) és jelentéktelen, és mint később kiderül, valójában ravasz és élősködő struktúra, ami nem más, mint a modern Nyugat, és egyszer csak az az ötlete támad, ami végzetes az emberiség számára, csak most még nem merünk ezzel szembesülni, hogy de összenyitom e világot, és hogy, hogy nem, az egész világ az én alapvető értékeim, világértelmezési logikám és az arra épülő világszerveződési modell szerint fog működni. Tehát ez a terrorisztikus globális világdiktatúra, ami vicces módon liberális demokráciának nevezi magát, ennél viccesebbet nem is nagyon lehet elképzelni. Ma már szerencsére látjuk, hogy mit is jelent ez a liberalizmus. Közvetlenül is érzékelhető, hogy milyen brutális, embertelen, már-már teljesen abszurd, drámába illő állandó terrort és diktatúrát jelent Nyugat-Európában és Amerikában. Ha a világ nem egy léterőszak által kényszerűen összenyitódott lenne, az ilyen-olyan emberi és univerzális jogokra való hivatkozással, ami bullshit, humbug, hanem a kölcsönös egyezségek alapján egymást azonos értékű partnernek tartaná, erre ma már nincs lehetőség, ez egy kifutott leves, a Nyugat így egyesítette, nyitotta össze kényszerűen a világot, kiindulni csak abból tudunk, ami van. Ennek az alternatívája csak egy mindent felemésztő permanens globális háború lenne. ..." (Bogár László)