Az új év új életet hozott Csatinak

Csati története egy igazi love story egy kutya és egy tűzoltó között. A románc január 11-én kezdődött Tiszapüspökiben, amikor egy kislány rémült kutyaugatásra lett figyelmes. Apukájával jártak a végére, honnan jön a hang. Hamarosan kiderült, hogy a kutyus egy csatornába esett, persze kijönni nem tudott. Az édesapa egyből értesítette a tűzoltókat.

A törökszentmiklósi önkormányzati egység érkezett a helyszínre, nyomban értesítették a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. munkatársait, akik szintén nagyon gyorsan megérkeztek. Üzembe helyezték csőkamerájukat, és több próbálkozás, valamint 5️⃣3️⃣ méternyi cső kitekerése után bukkantak rá a kutyusra, amely már legalább egy napja sínylődhetett a büdös, koszos vezetékben. A kisállatot sikerült végül egy közeli akna felé terelniük, ahol már a tűzoltók vártak rá és a felszínre hozták, majd betakargatták.

Most jön a happy end❤

A blökinek nem volt gazdája, viszont az egyik tűzoltó, Henrik Ádám annyira beleszeretett, hogy végül örökbe fogadta. 🙏
„Úgy tűnik, megtaláltam a családom új tagját” – mondta Ádám, miközben a kiskutyát a karjaiba vette. Elnevezte Csatinak, amely a legnagyobb megkönnyebbüléssel bújt hozzá, és Henrik Ádám családjának szeretett tagjává vált.

❤A kalandos mentéssel egy kiskutya és egy tűzoltó közötti szép történet vette kezdetét.

Fotó: Németh Ádám tűzoltó főhadnagy és Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.

Állandóan hallgatjuk ezt a "de mennyi az államadósság, sosem volt ennyi" dumát, amit mondjuk a zsigeri Orbángyűlölők legelnek is rendesen.
Én most igyekeztem némi szemmel látható magyarázatot…

"A Pénzügyminisztérium mai szankciós intézkedéseit a 13818. számú végrehajtási rendelet alapján hozták meg, amely a Globális Magnyitszkij emberi jogi elszámoltathatósági törvényre épít, és azt hajtja…

A nyugati világ legfontosabb politikai ceremóniája a második világháború vége óta az amerikai elnökök beiktatása.

Geopolitikai elemzőnk, Koskovics Zoltán átfogó írását a témában a kommentek közötti…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média