Hogyan reagált az orosz állami média az Izrael és Hamász közötti megállapodásra? Meglepő a tálalás. Bendarzsevszkij Anton igazgató szedte csokorba a megjelenéseket.
Na és vajon hogyan ír ma reggel az állami (vagy kormányközeli) orosz sajtó az Izrael és Hamász között létrejött, és tegnap este bejelentett megállapodásról? Végre ugye egy év után létrejön a béke, és haza fognak térni a 2023. október 7-én elrabolt izraeli túszok.
Nos, miközben világszerte ma reggel ez volt a vezető hír kb. mindenhol, az orosz kormányzati sajtó leginkább sehogy sem számol be róla (lásd pl. a Gazeta, Kommersant, Lenta címlapokat), VAGY úgy számolnak be róla, mint Trump első fiaskója, vagy mint Palesztina győzelme. (Emlékeztetőül: Moszkva a legfontosabb térségbeli amerikai szövetségessel, Izraellel szemben lényegében mindig is a palesztinokat támogatta).
"Trump kapitulációra kényszerítette Netanjahut" - írja az egyik legnagyobb orosz hírügynökség, a RIA Novosztyi, amit egy középiskolai teljesítményt is meghazudtoló AI által generált képpel illusztrálnak. A TASS kiemelt cikke pedig Hamász győzelméről szól. Mindebben ugye csak annyiban van igazság, hogy Trumpnak ténylegesen kiemelt szerepe volt a kompromisszumos megállapodás összehozásában, és ezen már a különmegbízottja, Steve Witkoff is aktívan részt vett. Trump korábban többször is jelezte, hogy a „poklot szabadítja” a Hamászra, ha nem engedik szabadon a túszokat a beiktatásáig, és hát 5 nappal a beiktatása előtt a deal tényleg létrejött.
Hogy miért vízionálnak az oroszok Hamász győzelmét és Izrael magára hagyását?
Mert így, ebben a keretezésben egy az egyben átültethető Ukrajnára. Moszkvának most minden lehetséges eszközzel demonstrálni kell, hogy Trump magára fogja hagyni Ukrajnát, amit Izrael példájával próbálják megmutatni. Kijev majd arra kényszerül, hogy elfogadja az orosz ultimátumot, Trump feladja, ahogy az orosz sajtó szerint Izraelt is, és Oroszország persze győztesen fog kikerülni ebből (ahogy az orosz logika szerint a Hamász is). Az orosz olvasók pedig már (csak) ezt az értelmezési keretet kapják.
/posztok.hu


Az erőszaktevőt nem lehet deportálni, mert biszexuális, a bírók döntenek
Pressman hazaért Amerikába és elmondta a New York Times-nak, hogy “nagyon büszke arra, hogy nyomást gyakoroltak Magyarországra”.
Mi is büszkék vagyunk arra, hogy ez nem nagyon sikerült!
