Elindultak! 💪

46 főből és 13 járműből álló tűzoltócsapat utazik a tűzvésszel sújtott Észak-Macedóniába. A tűzoltócsapat tagja az országos mentőszolgálat három munkatársa is, akik a tűzoltók egészségügyi biztosítását végzik.

Amit az egységről és annak tevékenységéről tudni lehet:
Az Észak-Macedón Köztársaság területén komoly, helyenként ezer hektáros erdőtüzek pusztítanak, amelyek megfékezéséhez a balkáni állam nemzetközi segítséget kért.
A magyar katasztrófavédelem a segítségkérésre haladéktalanul reagált és július 31-én egy 46 főből és 13 járműből álló tűzoltócsapatot ajánlott fel. Észak-Macedónia a felajánlott magyar segítséget elfogadta.
Az egység tagjai között vannak logisztikusok, drónpilóták, valamint többen részt vettek 2023 februárjában a törökországi földrengés áldozatainak felkutatásában is.

A csapat vezetője: Tóth Imre tűzoltó alezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűzoltósági főfelügyelője.

A magyar tűzoltók augusztus 1-jén 8 órakor indultak a katasztrófavédelem budapesti, XVII. kerületi Ferihegyi úti raktárbázisáról.
Szerbián keresztül csütörtök későn este jutnak el a fővárosba, Skopjéba, majd az eligazítást követően az Észak-Macedón Védelmi és Mentési Igazgatóság által meghatározott területen fogják bevetni őket.

A járművekről:
A három Mercedes-Benz Unimog típusú tűzoltójárművet kifejezetten erdőtüzek oltására alakították ki.
A sofőr mellett két ember szállítására képes, 2700 literes beépített víztartállyal, egy kétszáz és egy százliteres habképzőanyag tartállyal is rendelkezik. A jármű összkerékhajtással kifejezetten alkalmas nehéz terepviszonyok közti, sőt menet közbeni tűzoltásra is.
Az Aquarex S 10 vízszállító jármű 10 ezer liter víz szállítására képes. Amellett, hogy oltóvizet tud egyik pontból a másikba szállítani, meg lehet róla táplálni más tűzoltójárműveket, sőt alacsonyfüves területek oltására éppúgy bevethető, mint nagy kiterjedésű erdőtüzek felszámolására. Menet közbeni oltásra is képes, illetve a jármű rendelkezik egy gyorsürítő funkcióval is. Néhány perc alatt leüríthető a 10 ezer literes tartálya, így mobil oltóanyagdepót is ki lehet alakítani, ami az elhúzódó beavatkozásoknál hasznos.
Elindult még egy drónszállító jármű drónokkal, egy terepjáró, egy parancsnoki autó, a csapatot szállító két mikrobusz, egy quad, valamint három teherautó, amelyek a folyamatos munkavégzéshez szükséges eszközöket, sátrakat, ágyakat és a többi ellátmányt szállítják.
Ebből következik, hogy a csapat teljesen önellátó, így a háttérbiztosítás nem terheli a bajba jutott ország erőforrásait.

🤝 Nem ez az első alkalom, hogy Magyarország segítő kezet nyújt Észak-Macedóniának. 2016 augusztusában vihar- és árvízkárok helyreállításhoz és a kitelepített emberek elhelyezéséhez használható eszközöket, felszereléseket küldött a magyar katasztrófavédelem.

Sok sikert, erőt a küzdelemhez!

Dóka Imre

️ Egy igazi szabadságharcossal bővül csapatunk, aki nem fél a legveszedelmesebb kommunistáktól sem!

Alejandro Peña Esclusa, Központunk új szenior kutatója első kézből tapasztalta meg, mire képes a woke…

️FÉRJE KÜZDÖTT EGY NŐ ÉLETÉÉRT
Szombat hajnalban arra ébredt egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfi, hogy felesége furcsán veszi a levegőt. Az aggódó férj megpróbálta felébreszteni az asszonyt,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média