Utórengés 5. rész 🧑‍

A lelkünk egy részét ott hagytuk és az még mindig segít ott. Haza kellett jönni, mert itthon is számítanak ránk. Nehéz, de az élet megy tovább. (Moldován András)

A fáradtság csak egy állapot, ami legyőzhető, hisz volt, hogy 8-10 óra is kellett egy sérült kimentéséhez, de semmi nem számított, csak hogy élve kiemeljük a romok közül. (Papp János)

A tűrőképességem sokkal magasabb, mint hittem. Olyan helyekre bemásztam, ahova nem gondoltam volna soha, hogy beférek. A sok elhunytat, gyereket nagy dózisban látni…, de ezt is elbírtam, és a lakosság nyomását is. (Fegyverneki Máté)

Az "régi énem" egy részét ott hagytam, átértékeltem a "hétköznapi dolgokat", hisz az ember néha dühöng, ha például két perccel többet kell sorba állnia, itt pedig két perc alatt emberi sorsok mentek tönkre, változtak meg, valószínűleg örök életre.” (Papp János)

Ha túlélőt találtunk, örültünk, hogy de jó, hogy találtunk még egyet. Aztán jött a következő érzés, hogy ha egyet találtunk, akkor talán lehetnek itt többen is….” (Pinkóczi Tamás)

Hőseink a kutyáink! Ők nem választhattak, hogy jönnek-e a földrengés sújtotta területre, vagy sem! Mi mentünk, tehát Ők is jöttek! Akik bármilyen fáradtak voltak, azonnal ugrottak, ha hívtuk Őket. Akik a romon ülve elaludtak, de az ismert füttyszóra egy pillanat alatt munkába álltak! (Túri László – Életjel Mentőcsoport)

Fotók: HUNOR