Nincsenek szavak…

…Tragédiák, tettek, tűzesetek.

Három hét telt el az évből, de már 3️⃣4️⃣9️⃣️ lakástűz történt.
3️⃣2️⃣ ember megsérült.
Hatan életüket vesztették.

A legnagyobb tűz Kadarkúton volt január 8-án. Egy lakóházzal egybeépített ötszáz négyzetméteres autószerelő műhely égett teljes terjedelmében. A tűzben több jármű is elégett, a lángok pedig a családi ház tetőszerkezetére is átterjedtek. A tűz oltásán dolgozó harminc tűzoltónak végül sikerült megfékeznie a tüzet és megakadályozni, hogy a ház is a tűz martalékává váljon, valamint több járművet is megmentettek a lángoktól.

A második legnagyobb tűz január 10-én volt Hartán, ahol teljes terjedelmében égett egy száz négyzetméteres épület tetőszerkezete és az épület végén levő kazánház, illetve műhely is.

Még mindig úgy gondolod, hogy felesleges otthonra egy füstérzékelő? ️

Ahol volt érzékelő, ott azonnal tudomást szereztek a tűzről️, éppen ezért még az elején meg lehetett fékezni, kisebb kár keletkezett. Szomorú, hogy a tavalyi 7414 tűzzel érintett lakásból csupán 19-ben, vagyis az esetek 0,4 százalékában volt csak füstérzékelő a helyszínen. ️ Pedig ez a kis kütyü életet és értékeket ment a hangos sípolásával️

Fotók: Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Bicske ÖTP

🥹 nahát, egy progresszió kis kedvence vezető, aki vesztes pozícióba kormányozza pártját - amely pár éve még történelmit nyert -, mert ezek a balos megoldások _végül_ mégsem olyan zseniálisak.

Templomot, falut, szélerőművet is elbontanak a szénért Németországban!

️Gyurcsányék szétverik az EU-t is!

Ahová egy gyurcsány beteszi a lábát, ott jön a korrupció, lopás, és soha nem látott zűrzavar!

☝️Az a nagyon durva, hogy ez tényleg így van..csak gondold végig.

AJÁNDÉK: Így hívják a lefizetést a korrupt brüsszeli politikusok.

A képen látható hölgyet még egy éve sem választották meg az EP alelnökének, de már több száz AJÁNDÉKOT kapott! És ne gyümölcskosárra,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média