Ismét tejesdobozokon kampányol az Országos Tűzmegelőzési Bizottság

Az idei év első felében csaknem 4 ezer lakástűz volt Magyarországon, azaz nagyjából 68 percenként kigyulladt egy otthon. A tűzesetek egy része sajnos tragikus kimenetelű volt, számos sérüléssel járó eset mellett átlagosan minden ötödik nap a tűz vagy a füst áldozatává vált egy-egy ember. A szén-monoxid-mérgezések és a szabadtéri tüzek után most a lakástüzek megelőzésére indított tájékoztató kampányt az Országos Tűzmegelőzési Bizottság, a főbb üzenetek az Alföldi Tej Kft. tejesdobozain olvashatóak.

A tejesdobozok július közepétől országosan a legtöbb áruházlánc polcain elérhetők lesznek. A mintegy három hónapra tervezett kommunikációs kampány ideje alatt körülbelül 3 és fél millió tejesdoboz hirdeti majd a lakástüzek elleni védekezés módszereit.

🏴󠁧󠁢󠁥󠁮󠁧󠁿 Elolvastam tucatnyi sportos elemzést az Európa-bajnokság döntője óta, figyelem az angol szurkolók botrányos viselkedéséről szóló híreket, nézem az olasz örömmámor fotóit, videóit. De az…

A Spiegel szerzője szerint a magyar miniszterelnök „semmibe veszi az európai értékeket”, miközben sértő módon „elvtársként” utal rá.

Demokratikus célokról és homályos, konszenzus nélküli…

Ókovács Szilveszterrel, az Operaház Főigazgatójával megbeszéltük..a hogy mit? Hát persze, foci!

Zárt kapus büntetésünk már van, de lehet, hogy már csak idő kérdése és a szánkat is zárva kell majd…

️Amikor a Momentum-generáció bármi mellett “hitet tesz”, már tudhatjuk, hogy a tájékozatlanság és a hazaárulás sajátos keverékének lehetünk majd szemtanúi.

Orosz Annának - aki “természetesen mindig,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média