Békés Márton, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója és a Kommentár folyóirat főszerkesztője interjút adott a Mandinernek. A beszélgetés a folyóirat és az M5 csatorna...

A Fidesz–KDNP mögött olyan „történelmi blokk” áll, melynek fennállását „kulturális hegemóniával” kell megszilárdítani. Ennek eszköze pedig a konszenzusképzés, amely nem mehet másként, mint a társadalmi-politikai-ideológiai közép kiszélesítésével, melynek tengelye körül minden – így az egymástól távoli szélek párosa is – forog.

Ajánlom a videót az UEFA figyelmébe. Nyilván, itt egy békés, teljesen elfogadható, europer magatartási formát láthatunk, ami abszolút nem ér zártkapus büntetést.

A szélsőliberálisokból már minden alázat kiveszett.
A természet alapvető törvényei sem érdeklik őket. Magyarországon is vannak olyan politikai erők, amelyek nem a magyar érdeket és a magyar nemzet…

Villám csapott egy füzesgyarmati családi házba

Kigyulladt egy ház tetőszerkezete vasárnap délután Füzesgyarmaton, az Ady Endre utcában. A helyi önkéntes, valamint a szeghalmi és a mezőberényi…

„Ügyes, büszke vagyok rád!”
Újabb élethelyzet igazolta, hogy már egészen kicsi korban is el lehet sajátítani hogyan kell a 1️⃣1️⃣2️⃣ segélyhívószámot használni.
Ezúttal Noel kért segítséget az…

Nos, kedves miniszterelnök-jelölt jelölt, ha éhesen is indulnak el ezek a gyerekek, nem maradnak azok, mivel nem csak a tankönyv, de az étkezés is ingyenes az iskolákban; és igen a gonosz, mindent…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média