Persze, a bankod SMS-ben kéri a személyes adataid... Legközelebb postagalambot küld?
️A csalók mindig új módszerekkel próbálkoznak, de van, ami sosem változik. A józan ész könnyedén lebuktathatja őket.…
Futottál már maratont? Igen? Bevetésiben? 
Mi sem…
…Borbás Tibor tűzoltó főtörzsőrmester viszont IGEN!💪
Tűzoltóvédő-ruhában, palackkal a hátán 5 óra 28 perc alatt futotta le a 40. SPAR Budapest Maraton 4️⃣2️⃣,1️⃣9️⃣5️⃣ kilométeres távját Borbás Tibor, a szombathelyi hivatásos tűzoltó-parancsnokság tűzoltója.
Tibor amellett, hogy egy újabb, igencsak nehéz pályán feszegette önnön határait, egy nemes célt is szolgált futásával. Az örökbefogadás fontosságára hívta fel a figyelmet azzal, hogy a versenyt megelőzően a felhívásához csatlakozók egy-egy kilométert örökbe fogadva tudták támogatni a Gólyafészek Gyermekotthont.🙏
Az emberek összefogása most is megmutatkozott, ugyanis csaknem 250 ezer forint gyűlt össze a jó cél érdekében, a pénzből fejlesztőjátékokat vesznek majd az otthonban élő gyermekeknek. 
Tibor elmondta, hogy a mostani volt az elmúlt hetven-nyolcvan versenye közül az egyik legemlékezetesebb. A távot végigfutotta vele 6️⃣9️⃣ éves édesapja, felesége és kislánya pedig végig bíztatta. Az is sokat segített neki, hogy szinte minden versenyző egy-egy motiváló mondattal futott el mellette.
Tibor most pihen, de fejben már a következő évi kihívásokra készül, ugyanis 2026 is bőven tartogat célokat, amelyeket kitartását látva biztosan meg is fog ugrani. 💪
Fotó: Borbás Tibor archívuma és Balogh Eszter tűzoltó főhadnagy/Vas VMKI
Persze, a bankod SMS-ben kéri a személyes adataid... Legközelebb postagalambot küld?
️A csalók mindig új módszerekkel próbálkoznak, de van, ami sosem változik. A józan ész könnyedén lebuktathatja őket.…
Feltörték a fiókodat?
Nézd meg, mi ilyenkor a teendő
👉Ha észrevetted, hogy valaki átvette a Facebook-fiókod fölötti irányítást, ne ess pánikba!
👉Összeállítottunk egy útmutatót, amely segít abban, hogy…
Peti állítólag egész este Trump kartonfigurát akart kivágni de mindig Weber jött ki belőle.
Ki kinek a barátja.
Beemelték az M7-es feletti új gyalogos-kerékpáros híd szerkezetének első felét.
A munkálatokat éjszaka, félpályás útzár mellett végezték.
Az új híd Velencénél épül, a régi pedig a kivitelezés alatt is…
Az első 10 kilométeren már közel kész az M49 épülő szakasza 
️
A nyugatra eső területeken ugyanakkor még az aszfaltozás látványos pillanatait tudtuk megörökíteni 
.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium…
Poloska kicsit ideges lett, amikor meglátta, hogy az amerikai elnök dicséri Orbán Viktort
ő is akart valami nagy dolgot posztolni, csak a nagy igyekezete vagy a vérnyomása (ki tudja?) ebben…
☝️Ez a különbség a miniszterelnök úr és bohóc Petya között. Az előbbi egy politikus, aki az USA elnökének a barátja. Az utóbbi egy paprikajancsi, akit egy kartonfigura is legyőz egy vitában.
Viktor! Így fogadta az USA elnöke Orbán Viktort! Peti eközben egy kartonfigurával vitázik.
Teljesen elgurult a gyógyszer Magyar Péternél!
Teljesen elgurult a gyógyszer Magyar Péternél!