Beemelték az M7-es feletti új gyalogos-kerékpáros híd szerkezetének első felét.
A munkálatokat éjszaka, félpályás útzár mellett végezték.
Az új híd Velencénél épül, a régi pedig a kivitelezés alatt is…
Korszerűsítették a főváros egyik legjelentősebb létesítményét, ahol naponta 135 ezer köbméter szennyvizet tisztítanak meg.
#Budapest #Colas #ColasAlterraZrt #ÉszakPestiSzennyvíztisztítótelep #szennyvíz #szennyvíztisztító #levegőztetőrendszer #MagyarÉpítők #BC
Beemelték az M7-es feletti új gyalogos-kerékpáros híd szerkezetének első felét.
A munkálatokat éjszaka, félpályás útzár mellett végezték.
Az új híd Velencénél épül, a régi pedig a kivitelezés alatt is…
Az első 10 kilométeren már közel kész az M49 épülő szakasza 
️
A nyugatra eső területeken ugyanakkor még az aszfaltozás látványos pillanatait tudtuk megörökíteni 
.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium…
Poloska kicsit ideges lett, amikor meglátta, hogy az amerikai elnök dicséri Orbán Viktort
ő is akart valami nagy dolgot posztolni, csak a nagy igyekezete vagy a vérnyomása (ki tudja?) ebben…
☝️Ez a különbség a miniszterelnök úr és bohóc Petya között. Az előbbi egy politikus, aki az USA elnökének a barátja. Az utóbbi egy paprikajancsi, akit egy kartonfigura is legyőz egy vitában.
Viktor! Így fogadta az USA elnöke Orbán Viktort! Peti eközben egy kartonfigurával vitázik.
Teljesen elgurult a gyógyszer Magyar Péternél!
Teljesen elgurult a gyógyszer Magyar Péternél!
Teljesen elgurult a gyógyszer Magyar Péternél!
Semmi különös nem történt, mindössze arról van szó, hogy az az önmagát "fradi-szurkolónak" nevező söpredék, amelyik a Groupama Arénából a viselkedése miatt ki van tiltva, áttette a székhelyét az Elek…
A Puzsér féle gyűlöletkeltés margójára
Őszintén remélem, hogy győz a józan ész; a választók a rend, a nyugalom, a béke: vagyis a kiszámítható jövő mellett voksolnak és nem adják az ország és saját sorsukat egy indulatkezelési problémákkal…