Minden élet számít #állatokvilágnapja

Félezer kaposvári és környékbeli gyermek tanulta meg, hogy a felelős állattartás nemcsak a házi kedvenceink, hanem a vadon élő állatok védelme miatt is fontos. Az állatok világnapján tűzoltók, erdészek, állatvédők és gondozók mutatták meg a gyerekeknek, hogyan vigyázhatnak két- vagy négylábú barátaikra.❤

Kollégáink mindeközben felidézték a legemlékezetesebb állatmentéseket – ezek száma szinte minden évben ugyanannyi, és abban sincs változás, hogy többnyire emberi hiba miatt kerülnek bajba: lefedetlen kutakba, gödrökbe, pincékbe esnek kutyák, macskák, birkák, tehenek, olykor lovak is.

A mostanihoz hasonló programok célja éppen az, hogy csökkenjen az állatokat érintő balesetek száma, szerencsére mind többen csatlakoznak a kezdeményezéshez.

A hét évvel ezelőtt útjára indított „Minden élet számít” figyelemfelhívó kampányhoz idén a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt, a Dr. Walger János Állatvédő Egyesület, valamint a Bőszénfai Szarvasfarm is csatlakozott.

A gyerekek megígérték, hogy jó gazdik lesznek, és vállalták, hogy a tűzoltók, az erdészek, a kaposvári cicamenedék, valamint a
szarvasfarm hírnökeiként mindenkinek továbbadják a tanultakat.

Nézd meg videót!

Videó: Somogy VMKI

Tükör #polgarimulato #panajothdavid #panajoth #fairright #takacspeter #közönségtalálkozó #tükör
Tükör #polgarimulato #panajothdavid #panajoth #fairright #takacspeter #közönségtalálkozó #tükör

TiszásokAkartok-e meghalni UkrajnáértEz a nektek szóló "egymillió dolláros" kérdés.
Szombat reggeli logikai sor következik, elsősorban Tisza-szavazóknak:

1️⃣ Ruszin-Szendi Romulusz anno "Slava Ukraini!"…

🐕🐾 Az állatok világnapján emlékeztetünk minden gazdit: a felelős állattartás nemcsak szeretet, hanem kötelesség is.
Az állatnak joga van a biztonságra, megfelelő ellátásra, törődésre, a gazdának…

DELTA Program: újabb csapás a kábítószerpiac ellen.
Közösség, Egészség, Biztonság.

Nem várt vélemény érkezett Orbán Viktorról Csehországból!

️Még zajlik a választás, de mindenki találgatja, mi jöhet majd Prágában!

️„A lakhatási válság, az energiaárak növekedése mellett, amit…

Eközben a Tiszás Gerzsenyi (láz)álmodozik.
️Óhatatlanul is a Tanú c. film jutott eszembe.
Narancs helyett csak citromra futotta neki
Sebaj, legkésőbb 200 nap múlva felébred

A Tiszás Tarr Zoli szerint mi magyar gazdák semmik vagyunk mert az ukrán termékek szebbek is, jobbak is️Nem is értem miért nem az ukrán választáson indulnak

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média