A postás hozta.

LEVELET KAPTAM.

"Tisztelt Pilhál Tamás!

Tudjuk, a keresztény kultúrában nemcsak a vértanúságnak, de az árulásnak is megvan a maga hagyománya, viszont a tanulság minden esetben ugyanaz: a hitszegőket azok sem szeretik, sőt egyenesen megvetik, akik hasznot húznak belőlük.
Nem véletlen, hogy árulásra még soha semmi sem épült a történelemben, ugyanakkor mi, magyarok éppen a saját bőrünkön tapasztaltuk meg, mennyi minden veszhet el miatta. Magára az embertípusra pedig csak egyetlen ellenszer van: ki kell vinni a fényre, hogy mindenki láthassa, ki is ő valójában.
Az Ön könyve pontosan ezt a célt szolgálja. Köszönöm, hogy olvashatom, további munkájához pedig sok sikert kívánok."

Kelt, aláírás: lásd a képen.
❤️

Egy titkos napló, amely mindent megváltoztat!
Képzelj el egy régi, poros kéziratot, amely évtizedeken át rejtve maradt… Most végre előkerült, és olyan történeteket mesél el, amik miatt másképp nézünk…

Civil hivatásuk, vagy tanulmányuk mellett védik hazánkat, most pedig az elmúlt évtizedek legnagyobb gyakorlatán is helytállnak.

Büszkék vagyunk, hogy több mint 2️⃣0️⃣0️⃣0️⃣ tartalékos bajtársunk most…

Ezek rosszabbak, mint a papagájok

👉 Amikor már mindenki pontosan tudja, hogy az egész “Zsolt bácsi” mesét Juhász Péter és egy (fél)őrült tiszás dobta be a köztudatba.

👉 Amikor azzal is mindenki…

Drónpánik, drónpara, drónterrorizmus

☝️Európa retteg! Igaz, azt senki nem tudja megmondani, pontosan mitől és kitől kell rettegni!

Tegnap este már Prágában is drónok miatt adtak ki riasztást a…

Patrióta YouTube csatornájára gyeretek! Hamarosan jön a VALÓSÁG! 2024.03 ban ismertem meg Dánielt személyesen. Már akkor mondtam neki, hatalmas szakmai karrier előtt ál. Gratulálok neked, és maximális…

A libsik Orosz barát vádjait kukába tette Angela Merkel!
Energia kérdésben is kiállt Orbán Viktor mellett!

Mi vesztenivalója van egy ellenzéki MŰVÉSZNEK?

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média