VÁLASZTÁSI ÉRTÉKELÉS/4
SALGÓTARJÁN
A Tisza és jelöltje győzött, a Fidesz és jelöltje veszített. Sovány vigasz, hogy 4 szavazókörben kiérdemeltem a nagyobb támogatást, ez viszont érdemi változást nem eredményezett. A Tisza minden megyeszékhelyt és 10 ezer lakos feletti települést megnyert, nem kicsit, nagyon. A különbség túlzó, nem is igazságos, de ez már nem érdekel senkit. Magyar Péter ajánlata vonzóbb volt, mint Orbán Viktor ajánlata. Ez a küzdelem nem a jelölt szintjén dőlt el, hiszen Hidvégi úr, vagy akár Eötvös úr is nyerni tudott volna. ( csak halkan jegyzem meg, hogy az elmúlt években, különösen az utóbbi hónapokban elkövetett uszítás, gyűlöletkeltés után egy háromlábú széket is megválasztottak volna) 1994-ben volt ilyen hasonló választás. Akkor is, most is a balliberálisok győztek. Talán helyesebb, ha most azt mondanánk, hogy most a globalisták győztek a patrióták felett. A balliberális címkét meghaladta az idő!
2 ciklusban voltam a város képviselője. Tartalmas, munkával teli időszak van mögöttem. Büszke vagyok azokra az eredményekre, amelyeket közösen elértünk. A 21-es út négysávosítására, az egyházi fejlesztésekre, a kórházi beruházásokra, a turisztikai építkezésre és a Hazatért Falvak címre különösen jó érzéssel gondolok. Számos csatát megvívtam önkormányzati és parlamenti szinten. Két polgármester- jelölt kampányát is sikeresen irányítottam. Melinda és Bálint győzelme igazi csapatmunka volt. Kreicsi Bálintnak sok sikert kívánok, nagyszerű ember, szereti Salgótarjánt, vele nyer a város. A képviselőknek, a támogatóknak és segítőknek is hálás szívvel köszönöm a támogatást, a számtalan fantasztikus emléket.
Salgótarjánnak nyerni kell! A város fejlődése nem törhet meg! Sajnos sokszor nehezített pályán kellett, illetve kell haladni a város vezetésének, de én bízok a jelenlegi csapatban.
Egyszer talán eljön az a pillanat, hogy reálisan lehet értékelni a munkámat, a politikusi pályámat. Ha ez valamikor a közeljövőben bekövetkezik, akkor nagyon bízom benne, hogy több lesz a kellemes emlék, mint a felejthető pillanat.
Hajrá, Salgótarján!

Most, hogy végre RADNAI MÁRKOT és ROST ANDREÁT is megdobta egy-egy kormányzati pozícióval Magyar Péter (a mai hírek szerint mindketten KORMÁNYBIZTOSOK lesznek, ami sok szempontból a miniszternél is…

Rétvári Bence:
Így ujjongott a brüsszeli elit Magyar Péter győzelmének, mert tudják, hogy ezzel újra ők diktálhatnak Magyarországon! Link a kommentben.

Tiszteletreméltó Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek számomra a rendületlen hit és állhatatosság példaképe.

Püspöki jelmondata (Devictus vincit - Legyőzetve győz) tökéletesen tükrözi hitéhez…

Magyar Péternek korlátlan hatalma és korlátlan felelőssége lesz
Lényegileg nem egy párt, hanem Magyar Péter Facebook oldala nyerte meg a választást kétharmados többséggel

Más országokhoz képest…

Már most behálózták a milliárdos vállalkozók a Tisza Pártot. Vajon hány milliárdostól kapnak támogatást, és ők mit kérnek majd ezért cserébe??

Dr. Boross Ildikó, a Kecskeméti Neumann János Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnökének sajtótájékoztatójáról számolt be a Petőfi Népe.

A cikk a hozzászólásban található linken olvasható.

️ Látványos szakaszánál a csornai tanuszoda építése!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média