MOST MÁR EZT IS TUDJUK

Óriási siker volt a Giro d'Italia magyarországi szakasza, csodálatos képekkel, a versenyzőket lovon kísérő huszárokkal és csikósokkal, jókedvű tömeggel, lelkes szurkolókkal.

Senkinek nem jutott eszébe semmi negatív az egész rendezvényről.
Aztán most, hogy elmentek és eltelt már két nap, elő kellett állnia egy szánalmas kis olasz fasznak, hogy elmagyarázza, ő tüntetett itt, Magyarországon, a "melegellenes törvény" miatt. Bizony ám! Felvett valami hülye színű csuklószorítót, azzal integetett, miközben kicsit félt, hogy majd megütik.

Figyelj te p*cs! Nem üt meg senki. Integethetsz egész nap. Egyfelől itt, a normális emberek hazájában szarunk rátok, másrészt itt senkinek sincs fogalma arról, hogy mit is akarnak jelenteni a hülye színű csuklószorítóitok meg zászlóitok. Nyasgem bogaram...

Amúgy pedig: hajrá Valter Attila!

MEGJELENT!

️Elfogultság nélkül állíthatjuk, hogy Molnár Tamás neve mellett nem mehet el egyetlen, a filozófia iránt komolyabban érdeklődő konzervatív gondolkodású olvasó sem. Különösen nem, ha magyar.

Az IMF előrejelzésénél kedvezőbben teljesíthetnek a régió gazdaságai? – OecoGlobus

Április 19-én publikálta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzését, a World Economic Outlook-ot (WEO). A…

Jakab nem kérdezte meg a másnapi reggeli kávé mellé milyen volt a buli, és különben is miért nem mentek a rendőrségre egyből, mert ők nem hatóság

"Hozzáteszem, az ügy részleteiről én magam is a…

Tegnapi pillanat, amikor Ursula néni egy kiadós melegvizes fürdő után extázisba esett, hogy Magyaroszágon nem kell telerakni a szekeret ahhoz, hogy egyáltalán a reptérig eljusson négykeréken:

Ukrajna nem tűri, hogy Európa az orránál fogva vezesse!

Így! Határozottan!
.

Kuleba, az egyik agresszív ukrán kismalac, nem mellesleg külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajna nem szándékozik eltűrni,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média