Már többen is kérdezték tőlem, hogy Zsolt, új műsora lesz? Olvashatták már több helyen is, épp itt az ideje, hogy én is beszámoljak róla, igen, valóban egy új adással fogok jelentkezni a Hír TV képernyőjén. Hogy miről fog szólni? Filmekről, egy kis politikáról, múltidézésről, szóval mondhatnám, hogy a kedvenc témáimról.

Köszönet érte a Gajdics Ottó barátomnak, akitől álljon itt néhány szó: ,,A magyar filmművészet népszerű és emblematikus alkotásaiból szerettünk volna egy sorozatot elindítani. Egyedülálló vállalkozásként nem csak a filmeket szándékoztuk újra bemutatni, hanem azt a történelmi kort is, amiben készültek és játszódnak. Ha úgy tetszik, egy görbe tükröt tartani a múlt rendszer elé. A műsorban beszélünk majd a filmek alkotóiról, a színészekről, a rendezőkről, illetve a küzdelmeikről, amiket meg kellett vívniuk, hogy ezek a mai napig kedvelt filmek megvalósulhassanak. Azt is megmutatjuk, hogy az akkori politika hogyan befolyásolta a művészek pályáját, hogyan hallgattattak el alkotókat vagy éppen tiltottak be filmeket. Nagyon sok, eddig nem ismert részlet derül ki ezekről az alkotásokról, amelyek teljesen új megvilágításba helyezik majd őket.”

Az első adás július tizedikén lesz látható, este nyolctól várom Önöket a képernyő elé, remélem, Velem tartanak! Szombaton az Egy szoknya, egy nadrág című alkotással kezdünk!

Az igazi kaland: tűzoltótábor Pázmándon

Egyhetes tűzoltó kalandjukat töltik a pázmándi gyerekek a helyi önkéntes tűzoltó egyesület táborában. Az első napokon a tűzoltó szakfelszereléseket próbálhatták…

Nincs menekvés 25 év után sem.

1996 decemberében a Vas megyei Gersekaráton megöltek egy 84 éves asszonyt. Az elkövető az idős sértettet saját házában bántalmazta, majd megfojtotta. Holttestét a ház…

Tudta?

Érdekességek az irodalom, a történelem, a művészetek és a közélet világából.

A Polgárok Háza egyperces kisfilmjeiben számos ismert és kevésbé ismert információt foglaltunk össze, hogy a nyaralás,…

Ursula von der Leyen tegnap az Európai Parlamentben hosszan sorolta, hogy mi a baj a “szégyenletes” magyar törvénnyel, amelyik szembemegy az uniós alapértékekkel.

🇪🇺Szerinte nincs ma ennél fontosabb…
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média