Nincs menekvés 25 év után sem.

1996 decemberében a Vas megyei Gersekaráton megöltek egy 84 éves asszonyt. Az elkövető az idős sértettet saját házában bántalmazta, majd megfojtotta. Holttestét a ház udvarán található mellékhelyiségben rejtette el, majd az áldozat pénzével és aranyékszereivel távozott.

A sértett idős kora ellenére a közösség meghatározó és aktív tagja volt, ezért halála és különösen annak körülményei megrázták a kistelepülésen élőket. A széleskörű nyomozás ellenére az elkövető kilétét nem sikerült azonosítani. Eddig.

Az üggyel 2021-ben kezdtek foglalkozni az KR NNI gyilkossági nyomozói, majd a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival összefogva a nyomozás folytatásáról döntöttek. Ennek során adatgyűjtések és tanúkihallgatások mellett, a tudomány mai állásának megfelelő eszközökkel végzett szakértői vizsgálatok vezettek eredményre. Így sikerült azonosítani a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit július 6-án reggel fogtak el Vasváron.

Az elkövetéskor még csak húszas éveiben járó, most 46 éves N. Zsoltot a hatóságok nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.
A jövőben is folytatjuk azoknak az ügyeknek a felderítését, amelyeknél a modern technika eredményt hozhat.

Tudta?

Érdekességek az irodalom, a történelem, a művészetek és a közélet világából.

A Polgárok Háza egyperces kisfilmjeiben számos ismert és kevésbé ismert információt foglaltunk össze, hogy a nyaralás,…

Ursula von der Leyen tegnap az Európai Parlamentben hosszan sorolta, hogy mi a baj a “szégyenletes” magyar törvénnyel, amelyik szembemegy az uniós alapértékekkel.

🇪🇺Szerinte nincs ma ennél fontosabb…

Megint kibújt a szög a zsákból!

A Pixar készített egy animációs filmet, amiben két fiatal fiú barátságát mutatják be. A baloldali lobbisták egyből rákaptak és próbálták belemagyarázni, hogy két…

Azt mondja a képen látható hétgyermekes német édesanya - nem mellesleg az Európai Bizottság elnöke, az EU első/második számú vezetője -, hogy jelenleg EURÓPA LEGFONTOSABB PROBLÉMÁJA az új magyar…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média