A 444 IS lehozta a cikket amire senki sem számított

Kedvemc részem: "A média szereplőivel, újságírókkal, a civil társadalom képviselőivel beszélgetve Lenaers szerint egyértelmű, hogy az emberek fenyegetve érzik magukat. „Azok, akik bírálják a kormányt, akik kérdéseket tesznek fel a politikájával kapcsolatban, vagy részt vesznek a tiltakozásokon, állandó célkeresztben vannak. Az ilyen kampányok ellenkeznek a liberális demokrácia és a jogállamiság alapelveivel, azonnal le kell ezeket állítani.”

Tehát nekik azt mondták VALAKIK, hogy az emberek félnek, illetve csak a LIBERÁLIS demokrácia a DEMOKRÁCIA

Menjünk mára haza...

Jakab “parizer” Péter olyan erős ellenzéket épít egyedül, amitől bukik a kormány.
És az a durva, hogy ezt nem viccből mondja.

Fegyőr honvéd előre!

Az egykori pártelnök, reptér lezáró, nagy Felcsuti perről álmodozó zsebjakubinus most a harctérre küldené a magyart - természetesen idegen érdekekért.
Mert a fenséges “nyugat” azt…

A kereskedelmi kapcsolatok élénkítése áll a pakisztáni külügyminiszter látogatásának fókuszában - OECOFOCUS

Február 21-én Magyarországra látogat Bilával Bhutto Zardári pakisztáni külügyminiszter.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média