milyen érdekes, nem?
️ mióta meloni pont úgy és olyan szellemben vezet, ahogy azt az usa elvárja, többet már nem posztfasiszta.
🥹 ki érti ezt?
Fegyőr honvéd előre!
Az egykori pártelnök, reptér lezáró, nagy Felcsuti perről álmodozó zsebjakubinus most a harctérre küldené a magyart - természetesen idegen érdekekért.
Mert a fenséges “nyugat” azt várja el tőlünk, hogy egy nem EU-s és nem NATO tagállamért harcba szálljunk nyugati barátaink oldalán. Vagy inkább, ahogy a teljes dollárbaloldalt, úgy a Momentumot is pénzelő Soros György egy évtizede már megfogalmazta, előttük golyófogónak.
Persze a nyugat könnyen pofázik: nem ők vannak a frontvonalban; nem az ő városaikat bombázzák porig; nem az ő gazdaságuk megy tönkre; nem az ő polgárai nyomorognak majd.
Ha Fegyőr gazdái tényleg komolyan gondolják, akkor küldjék Ukrajnába a saját gyerekeiket, kockáztassák a saját életüket.
Én -tanulva a történelemből - többé egy szeget nem verek a falba a “nyugat” kedvéért; inkább maradok a béke partján.
👉Fekete-Győr meg mehet önkéntesnek, ha akar - persze mehet, de figyeljétek meg, nem fog; ahogy összes többi háborús uszító foteltábornoknak, neki is csak a szája jár!️