H. L. Mencken amerikai újságíró ismert mondása szerint demagóg az, aki olyan tanokat hirdet, amikről tudja, hogy hamisak, olyan embereknek, akikről tudja, hogy idióták.

„Az elmúlt másfél hét országos eseményeit követően úgy döntöttünk, hogy augusztus 20-án nem rendezünk tűzijátékot” - írja közösségi oldalán Fekete Zsolt, Salgótarján MSZP-s polgármestere

Szóval a baloldal bele is csapott az augusztus 20.i Államalapítási ünnepség lenullázásának, mert BezzegSalgótarjánban a szoci polgi inkább kata tanácsadásra költi a pénzt meg adótanácsadói supportra. Mert ugye az Orbán tönkretette.
️Van itt minden, ami szem-szájnak ingere: Állatvédelem, környezetvédelem, mérgező gázok, vadvilág, és különben is, nem is akarja a nép. Igazi "Best-of" gyűjtemény, sokat nem is kellett rajta gondolkodni.
Támadhatatlan. Ha beszólsz akkor te egy szívtelen dög vagy. Jönnek is a likeok meg az országos F.O.S. hírverés.

Hamarosan jön a többi ballib vezetésű város is. Meg persze a mutogatás, hogy "bezzeg" szóval "itt is legyen ez"

Bár tudom, hogy ahogy a mondás tartja, Jézus koporsóját sem ingyen szegelték, nekem ne mondja senki, hogy a "szakemberek" a nagy JóeNberség égisze alatt a polgi PR akciojában - és két szép szeméért - MILLIÓKÉRT vállalnák a tanácsadást, ami azért egy ilyen rendezvény pirotechnikai árcéduláján szerepelni szokott. Már ha Én a helyükben pénzt kérnék azért, ha egy pár órás beszélgetés alatt szerezhetnék 10-20 új ügyfelet.

️Azért nem a teljes rendezvény van lemondva, elvégre pár jó koncert, meg a csapolt sör azért kell a salgótarjániaknak is - meg hát az árúsoknak és a zenészeknek azért ilyenkorra már aláírt szerződésük van rendezvény előtt 1 hónappal .

De tudom, gonosz vagyok és propagandista

Csak légyszi, NE a Fideszt vádolják populizmussal...

Holnapi napon ismételten fel fogom jelenteni L. Csabát! Nem hagy fel a zaklatással. Hiába ítélte el a Bíróság
Ez már rendesen beteges. Sorra gyártja az álprofilokat évek óta, minden posztom dokumentál,…

Telex:
-Figyu, rohadt kevesen vannak, 500 ember gyűlt össze összesen, mit csináljunk, milyen címet adjunk a cikknek?
-hm.. b@szki, az tényleg gáz.. Írd azt, hogy félezren!
-Állat, köszi, így lesz!

Hogy kik állnak az utóbbi napok kis számú, de annál hangosabb tüntetései mögött?
A baloldali pártok, és fogalmazzunk nyíltan: a propagandasajtójuk.
Még ha megpróbálják is az egészet civil köntösben…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média