Márki-Zay Péter feljelentést tesz, amiért azt terjesztik, hogy az ellenzék magyar katonákat küldene a háborúba.

Leválhat-e Európa 5 év alatt az orosz energiahordozókról? – OecoGlobus

Az Európai Bizottság március 8-án terjesztette elő REPowerEU elnevezésű javaslatát, amely célja, hogy már jóval 2030 előtt…

🟠A NER-nek most már középtávon is jelentősége van, ez a rendszer egy önálló politikai modell, ami ha a politikai mellé társadalmi és végül kulturális többséget tud létrehozni, akkor korszakká…

Demeter Márta is ott van a Gyurcsány-listán!

A vád szerint az országgyűlési képviselő, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának akkori alelnöke 2018. szeptember 19-én a kecskeméti…

Varga Mihály pénzügyminiszter röviden összefoglalta a lényeget!
“Össze lehet hasonlítani. 2008-ban csőd. Bejött egy valság, egyből nem tudtuk fizetni az adósságunkat. Most, 2020-ban föl sem merült ez…

Ezúttal Hajdú-Bihar megyében emelkedett magasba a rendőrök szeme: kollégáink közúti ellenőrzést tartottak a héten.
A cél most is a közlekedésbiztonság megőrzése és a szabálytalankodók kiszűrése volt.…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média