Varga Mihály pénzügyminiszter röviden összefoglalta a lényeget!
“Össze lehet hasonlítani. 2008-ban csőd. Bejött egy valság, egyből nem tudtuk fizetni az adósságunkat. Most, 2020-ban föl sem merült ez a lehetőség.”
Április 3-án pedig össze is tudjuk hasonlítani!

Ezúttal Hajdú-Bihar megyében emelkedett magasba a rendőrök szeme: kollégáink közúti ellenőrzést tartottak a héten.
A cél most is a közlekedésbiztonság megőrzése és a szabálytalankodók kiszűrése volt.…

Így adják egymásnak a milliókat a balosok.
Egészen döbbenetes felvételt hozott Anonymus.
Ezek tényleg szétlopják Budapestet.

Soros Györgynek már nem gond a pénzkeresés, ugyanis mások szenvednek érte.
Az amerikai milliárdos döbbenetes kijelentése a Soros-akta című filmemből!
PREMIER SZOMBAT 19.00 Pesti TV

Ez a helyi baloldal jelen állás szerint az ország második legnagyobb városában, két héttel a választások előtt. 40-50 fő és egy vörös fejjel uszító Gyurcsány.
️Kevés ember maradt, akit Márki-Zay még…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média