Nyílt levél a “magyarkodó” Tóth Gabiról

A szabad társadalomban a művészet szubjektív, egyéni ízlés kérdése, kinek mi tetszik.Nekem kifejezetten tetszett Tóth Gabi „Az én szívem” című dala, mert hallottam és láttam azt a szeretett vidéket, ahol felnőttem, amit otthonomnak tekintek, ahol a közösség része vagyok.

Azok, akik gúnyolják, vagy „magyarkodással” vádolják és a múlt hibáit róják fel neki, talán elfelejtik, hogy édesanyaként már nem csupán magadért, de a gyermekedért és az ő jövőjéért is felelős vagy. Elfelejtik, hogy ami másoknak klisé, az nekünk Hungarikum, hagyomány, emlék. Mi a holland tulipán, vagy fapapucs? Mi a svéd húsgolyó, amit a bútoráruházban nemzeti színű zászlóval megtűzve árulnak? Mik a francia parfümök, amikkel nap mint nap befújjuk magunkat? Talán hollandkodás, svédkedés, franciáskodás? A veretes csipke, a lovakhoz való évszázados kötődés, a népművészeti motívumok tradícióról, értékmegőrzésről, hazaszeretetről szólnak. Ha ez „magyarkodás”, hát én büszkén „magyarkodom”!

Láttam olyan ismerős arcokat a klipben, akik egész életükben ezért a térségért, a magyarságért, a hagyományőrzésért dolgoztak. Jó volt látni őket. És ha csupán magát a dalt nézzük, lendületes, inspiráló, népzenei motívumokkal díszített, magával ragadó nóta, amely igazul hirdeti, hogy az én szívem és sokunké is idehúz.

Ide, Magyarországra, ide, a Pilis-Dunakanyarba.