Soha ne attól tegyétek függővé a sikereket, hogy milyen fizikailag is tapintható formában érkezik díj, elismerés vagy bármi egyéb, máskülönben ti is belecsavarodhattok és sanyarú, butaságokat beszélő, hisztiző mimózává válhattok, ha úgy érzitek, hogy nektek jár valami. Miközben kiderül, hogy bizonyos okoknál fogva nem jár. De nem mindegy? Ilyenkor zsebre dugott kézzel, fütyörészve tudomásul kell venni, hogy elszabta.
És végül kit érdekelt volna?

️ Ám ha valaki nem így tesz, könnyen nevetség tárgyává válhat, pláne, ha a miniszterelnököt kezdi felkérdezni és még meredekebb butaságokat állítani. Akkor is, ha máskülönben szórakoztató és patent életút áll mögötte. Nem érdemes ilyesmire feltenni semmit sem.
Mert ez is egyfajta hübrisz.

️Dobrev Klára ledobta a bolsibombát

Ezeknek folyamatosan az a mantrájuk, hogy nem a népakarat számít, nem a jogszerűség, hanem a Demokratikus Értékek️, amelyeket a Szakemberek️ fektetnek le.
Ezek az…

Őszintén megdöbbent, hogy a fejlett nyugaton is tombol a rasszizmus.

Az alábbi videón az látszik, ahogy a francia szurkolók vizes palackokkal dobálják meg Gulácsiékat.
Mi is volt a nemzetközi…

Elmosott utak, elöntött települések. A nyári ítéletidő okozta áradásokban több ezer otthon vált lakhatatlanná Németországban. Több, mint százkilencven áldozata is volt az árvizeknek, ez azonban…

Így nem értem oda az óvodába a kisfiamért a budapesti dugók miatt.
Karácsony Gergely jól átgondolt (nem) ténykedésének köszönhetően lehetetlen a fővárosi közlekedés.
️Kommentben írjátok meg ti is a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média