️UTOLSÓ PITI GAZEMBEREK!

Többnapos fesztivállal ünnepli idén a kormány az államalapítást

A Magyar Hírlap információi szerint minden idők egyik, ha nem a legnagyobb tűzijátékát szervezi meg a kormány idén augusztus 20-ára.

Az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére rendezett programoknak a tűzijáték csupán egy, de alighanem leglátványosabb eleme lesz, hiszen a tervek szerint a két évvel ezelőttihez képest (tavaly nem lehetett rendezni a vírushelyzet miatt) kétszer olyan hosszú pirotechnikai műsor várható.

Az eddigi rendezvényekkel ellentétben az idei évben a koronavírus harmadik hullámának legyőzése után több napra osztják a rengeteg programot, így az augusztus 20-i ünneplés minifesztivállá válik, messze felülmúlva a korábbi évek terveit.

️Lapunk információi szerint azonban sajnálatos módon az államalapítás ünnepén rendezett tűzijáték története során először marad ki a fellövések helyszínei közül a Lánchíd, ugyanis a Karácsony Gergely vezette főváros akadékoskodása miatt ezt nem lehet megszervezni.

️A balliberális városvezetés a fényfestést sem volt hajlandó engedélyezni, így a Lánchíd nem kap majd szerepet a programok között egyszerű vizuális elemként sem.

A kormány azonban úgy döntött, hogy a Karácsony-féle példátlan gáncsoskodás nem szab gátat a hatalmas ünneplésnek, a Duna eddig használt szakaszán tovább nyújtotta a „nézőteret”, ami idén a Margit hídtól egészen a Petőfi hídig tart majd.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20210706-tobbnapos-fesztivallal-unnepli-iden-a-kormany-az-allamalapitast

Karácsony és a magyar belpesti elit esete a kicsi zöld emberekkel, akik holnapra meg akarják forgatni a világot.

„Vegyük a dolgokat mint azok vannak, és nem mint azoknak lenniük kellene.”
(Gróf…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média