Első kézből ez bizony így néz ki 
Külügyi vita a Parlamentben 
Első kézből ez bizony így néz ki 
Azt eddig is tudtuk, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik jelenlegi elnöke listázná a zsidó képviselőket. Az újonnan napvilágot látott felvételek alapján azonban az is kiderült, hogy a világ összes…
Ismét meghosszabbítottuk az öntözésfejlesztési pályázati lehetőségeket
A szélsőséges időjárási viszonyok, a csapadék egyenetlen eloszlása, és a tavalyi súlyos aszályhelyzet miatt továbbra is kiemelt…

Békepárti az, aki nem szállít fegyvert.
Mindennapos a nyomás, bele akarnak minket préselni ebbe a háborúba.
Mi azonban továbbra is kitartunk a béke álláspontja mellett.
🤝 Minden tőlünk telhető eszközzel segítjük a
háború által sújtott családokat!
A KDNP Csongrád-Csanád vármegyei tagjai is csatlakoztak a párt nagyhéten indított tartósélelmiszer-gyűjtési akciójához.
A…
A Mercedes megduplázza kecskeméti gyárának kapacitását. Kinek mit intézett a kormánya, ugye...


A DK veszélyes az országra. Látjuk, kik gyülekeznek ott, és emlékszünk még arra is, hogy hogyan kormányozták félre az országot.
A momentumosok akciója inkább a vigasságok körébe tartozik.…
✍️ Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.
Kosztolányi Dezső
Fontosak a helyi munkahelyek
A Ganzban tettem látogatást, ahol Pencz Rudolf ügyvezető igazgatóval beszélgettünk a jövőbeli tervekről, lehetőségekről.
Hajrá, Baja!