️ Az elmúlt napokban üldözött keresztény közösségeket látogattam meg Szíriában Balog Zoltán püspök úr egyházi látogatásához csatlakozva, akivel régóta közös küldetésünk a hitük miatt szenvedők megsegítése.

Szíriában a több mint tíz éve tartó fegyveres konfliktus alatt szélsőséges iszlamista terroristák gyilkosságokat, pogromokat követtek el, melyeknek célpontjai többek között az itt élő keresztények voltak.

A magyar kormány elsőként ismerte fel a közel-keleti keresztények megmaradásának fontosságát, és indította el a Hungary Helps - Magyarország segít programot, amelynek legfontosabb helyszíneire látogattunk most el.

️ A nem minden kockázat nélküli utazásunk során beszélgettem szíriai egyházi vezetőkkel és sokat szenvedett egyszerű emberekkel is, sőt újjáépített otthonaikba visszatért elmenekültekkel is, akik hálásak a magyar embereknek. Szíria gyógyulása generációk alatt történhet csak meg, de ahogy elmondták, Magyarország segítsége azt üzeni nekik, hogy nincsenek egyedül és van jövőjük az országukban.

A Hungary Helps Program célja segítséget nyújtani az ártatlanul szenvedőknek és lehetővé tenni, hogy a mindenki számára veszélyes migráció helyett a szülőföldön maradást válasszák. Szíriában is!

A váci forraltbor főző versenyen is sokan gyűltünk össze a rétesautó körül. A bor és a rétes megalapozott a jó hangulatnak és a hosszú beszélgetéseknek.

Tudtad? A rétest már a 16. században is…

Több mint 70 ezren válaszoltak a Magyarország zöld úton jár! online környezetvédelmi konzultáció kérdéseire.

A fenntarthatóságot csaknem 97 százalék jelölte meg fontos kérdésként.

Környezetvédelmi…

️A magyarok több, mint négyötöde elutasítja a baloldal terveit az egészségügy privítizációjára és a Márki-Zay-féle piacosítást.

Áprilisban nemet kell mondanunk a múlt politikájára!

"Aki a mi fényes jövőnkben nem bízik, az áruló"
Márki-Zay Péter árulózása simán befért volna a Tanú című filmbe is.

Indulunk és bár Sri Lanka nagyon messze van, de holnap egy nagy beruházás kezdődik a dél-ázsiai országban
Ez egy zászlóshajó projekt lesz, amely sok újabb magyar cég számára teremti meg a piacra lépés…

Az idei év első delegációs ülése Brüsszelben: napirenden hét téma, köztük a jövő heti plenáris ülés. Tippelhettek a többire :)

Sajnos nem mindenki tud személyesen részt venni a megbeszélésen,…

️A napokban jelent meg egy interjú a Le Journal du Dimanche nevű francia lap hasábjain Thierry Breton belső piacért felelős uniós biztossal, aki szerint a zöld átállásban nem ideológiai vitákra, hanem…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média