Volt-nincs bűncselekmény, nem is történt semmi, nincs is itt semmi látnivaló,
mindegy,
nem érdekes,
a kampányban ugyan még volt, akkor még óriási botrány, meg soha nem látott skandallum történt,
jól is jött az “ügy” a sok kamu mellé, ez is kellett a Tisza győzelméhez.

A Zsolti bácsis izéről, és a többi gigakamuról nem is beszélve.

Egy bocsánatkérést azért tökre kijöhetett volna ebből a luxikedvelő, zsírtalanított exkatonából.

Annyira balf@szok voltunk, hogy arra szavak nincsenek…

Most jutottam oda, hogy a személyes profilomról megnézzem a nagyúr bejegyzését.

A török elnök ajándékainak gyakran van szimbolikus jelentésük, ezért sokan keresik bennük a mögöttes üzenetet. Péter egy…

Az első csatát megnyertük. A hatalom most meghátrált! A magyar föld külföldiek kezébe nem kerülhet. ️🫶🇭

A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról szóló törvényjavaslat egy olyan új állami szervezet létrehozását vetíti előre, amely példátlanul széles jogosítványokat kapna. Egy ilyen…

️Horthy bevezette, Magyar Péter elvette! A déli harangszót 1928-ban, a Horthy-korszakban vezették be a Magyar Rádióban, hirdetve Hunyadi János törökök felett aratott 1456-os győzelmét Nándor­…

KLIPPREMIER!!! A SZINISZTERELNÖK MA ESTE KISKIRÁLLYÁ VÁLIK!

Ma este 20:00 órakor a YouTube-csatornámon bemutatom minden idők legmeghatóbb alkotmányos rockoperáját, amelyben a Kedves Vezető saját…

Varga László püspök csendre hív minket egy Istennel átitatott nyárért❤️‍

Azt gondolom, hogy a miniszterelnök el sem bír egy pisztotyt. Ha el is bírja, lőni biztosan nem tud vele. Egy Barbie baba haját előbb tudja befonni talán. De mégis… Vajon ezért kimennek a rendőrök…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média