A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalról szóló törvényjavaslat egy olyan új állami szervezet létrehozását vetíti előre, amely példátlanul széles jogosítványokat kapna. Egy ilyen intézmény megfelelő garanciák hiányában könnyen válhat politikai nyomásgyakorlás vagy akár bosszúhadjárat eszközévé.

Hasonlóra láttunk példát Romániában is, ahol évekkel ezelőtt sorra indultak korrupciós eljárások erdélyi magyar politikusok és önkormányzati vezetők ellen. Közülük többen éveken át tartó perek és meghurcolások után végül felmentéssel zárták az ügyüket. Ugyanakkor ezek az eljárások addigra már betöltötték politikai szerepüket: elég arra gondolni, hogy önmagában egy hosszú nyomozás vagy büntetőeljárás, illetve az azt kísérő médiavisszhang is alkalmas lehet arra, hogy ellehetetlenítsen egy politikai szereplőt, még akkor is, ha később jogerősen felmentik.

A most benyújtott tervezet alapján a hivatal nemcsak ellenőrizhetné az állami vagyonnal kapcsolatos ügyeket, hanem beléphetne az érintett szervezetek helyiségeibe, hozzáférhetne szerződésekhez, elektronikus adatokhoz és pénzügyi információkhoz, valamint betekinthetne bankszámlákba is. Mindezek mellett nyomozati és vádképviseleti jogosítványokat is gyakorolhatna, illetve más hatóságok – például a rendőrség vagy a NAV – közreműködését is kezdeményezhetné. Vagyis egyetlen intézmény kezében összpontosulnának olyan ellenőrzési, vizsgálati és büntetőeljárási eszközök, amelyek eddig több különálló állami szerv között oszlottak meg.

Nem véletlen, hogy a törvényjavaslat már most komoly vitákat váltott ki. Még a liberális Helsinki Bizottság is kritikákat fogalmazott meg vele kapcsolatban, a Fidesz pedig egyenesen az ÁVH-hoz hasonlítja az új szervezetet, a kommunista diktatúra politikai rendőrségére utalva.

Mindez ráadásul nem önmagában történik. Az elmúlt hónapokban több olyan alkotmányos és intézményi változás is történt, amelyek a politikai ellenfelekkel való leszámolás irányába mutatnak: Orbán Viktort eltiltották attól, hogy parlamenti képviselő és miniszterelnök lehessen, az államfőt pedig az Alaptörvénybe foglalt szabályokkal váltanák le. Ebbe az aggasztó folyamatba illeszkedik az új hivatal felállítása is.

️Horthy bevezette, Magyar Péter elvette! A déli harangszót 1928-ban, a Horthy-korszakban vezették be a Magyar Rádióban, hirdetve Hunyadi János törökök felett aratott 1456-os győzelmét Nándor­…

KLIPPREMIER!!! A SZINISZTERELNÖK MA ESTE KISKIRÁLLYÁ VÁLIK!

Ma este 20:00 órakor a YouTube-csatornámon bemutatom minden idők legmeghatóbb alkotmányos rockoperáját, amelyben a Kedves Vezető saját…

Varga László püspök csendre hív minket egy Istennel átitatott nyárért❤️‍

Azt gondolom, hogy a miniszterelnök el sem bír egy pisztotyt. Ha el is bírja, lőni biztosan nem tud vele. Egy Barbie baba haját előbb tudja befonni talán. De mégis… Vajon ezért kimennek a rendőrök…

Megvan a kézfogás. Annyi eltéréssel, hogy nem Donald Trumppal, hanem a román elnökkel, Nicosur Dan-nal. De apró eltéréseken ne akadjunk fenn. A kézfogás az kézfogás.

A tegnapi napon lehetőségem volt közös képet készíteni Áder Jánossal, és néhány szót is váltani vele. Ő kitartást és erőt kívánt nekem, én pedig megköszöntem a kiállását.
Áder János számomra olyan…

(A független és Objektív) Telex és Viktorka élőben találkoztunk velük.....bár ne tették volna? Leadták szerintetek? A Facebook miután 4500 nézőm volt már konkrétan lekapcsolta az élő adást....…

Nem a középkor volt sötét, hanem a felvilágosodás. Amúgy meg kinek a neve jelenti azt, hogy fényhozó? Luciferé. A főispánok, a vármegyék és a középkor védelmében.

„A vármegyéknek befellegzett, a fő­…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média