A baletthez már öreg és dagadt vagyok.
Na jó, egész szépen fogyogatok, és bár objektív tény, hogy mondjuk Herczeg Márkhoz, Puzsér Róberthez vagy Uj Péterhez képest még mindig egy anorexiás Adonisznak számítok, azonban a szekta időről-időre megfejti, hogy milyen rettentő kövér lettem, ami nyilván a nulla testzsír százalékkal rendelkező, tizenpár évvel ezelőtti Bencéhez képest jogos kritika, de hát ez van, amikor az ember már nem táncol reggeltől-estig.

Jelzem, fele annyit eszem, mint akkoriban, de mondom, azóta nix ugri-bugri van, csak heti öt kondi, meg napi 15 -20 ezer lépéske, de a nix ugri-bugrinak ilyen mellékhatásai vannak: viszlát kockahas.

Mondjuk ezek mellé persze azt is mindig megkapja szegény exbalett-táncos fejem, hogy a balett valójában roppant könnyű kenyérkereset, napi 12 órát ugrálni, pörögni, forogni, balerinákat a levegőbe dobálni -jobb esetben el is kapni- nem is tekinthető munkának, bezzeg egy szöveget megtanulni, majd elmondani; na az aztán tényleg valami, Isten tarcsa is meg jó sokáig azt a Drága, hatalmas munkabírású, nádszálvékony Nagy Ervin művész urat, aki természetesen egy dekát nem hízott a Kaméleon óta, valamint áraggyon.

Na, de igazából azt akartam mondani, hogy a kép nyilván egy vicc, Trombi barátom, az AI -valamint a Tiszekta tudatalattija- készítette, és azt hivatott ábrázolni, hogy mihez kezdek majd a közeli jövőben.

De ez egy amolyan viccecske, tréfa csak -ami most már szabad- nyilván fog a fene elmenni sushit, és bélszínt cipelni a kivéreztetett, legatyásított, tönkretett, szolgasorba taszított szegény belpestieknek, maradok szellemi szabadfoglalkozású, meg igazgatom a balettet, amíg hagyják, hiszen színházat csak baloldali szívvel lehet csinálni, nekem meg nem az van, illetve nem ott van.