️A külföldi balliberális médiumok kritika nélkül veszik át az ellenzék narratíváját.

️Olyan kifejezések súlykolásával próbálják a saját legitimációjukat fenntartani, mint amilyen az autokrácia, hibrid…

Szóval már ott tart a F.O.S., hogy nem csak hogy Orbán miatt van háború, de Orbán már azt is tudja, mikor lesz vége, mert Putyinnal megbeszélték.
ÉDES ISTEN GYERELE

Ez egy kemény érettségi! Ma matekkal folytatjuk. 🧮

A balesetben elhunyt motorosok száma 2013-tól 2017-ig folyamatosan csökkent, azt követően pedig jelentősen emelkedett. 2020-ban ugyan visszaesés volt…

Pulai András már egy hónapja nem megy a HETI TV-be, hiszen szégyelli azt a sok hazugságot, amit a kampányban mondott. Nem csoda, hogy ilyen katasztrofális a baloldali politika, hiszen Pulaihoz hasonló…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média