IFJÚSÁG TÉMÁBAN MA SZINTE "MAGYAR NAPOT" TARTOTTUNK. A konzervatív frakció nevében Hegedűs Barbara szólt 2,5 percben, egypercest mondott Karácsony Ádám és jómagam, sőt Borboly Csaba Hargita megyei elnök is szót kapott a Néppárt képviseletében. Mindannyian különböző vonatkozásokat emeltünk ki. Ilyen erős magyar megjelenés azért mégiscsak feltűnést kelt!
Az én egypercesem itt alább olvasható.
"Tisztelt Elnök Úr, Hölgyeim és Uraim!!
A fiatalokkal kapcsolatosan olyan szempontot emelek ki, amely általában kevés hangsúlyt kap.
Mint mindenki másra, a fiatalokra is vonatkozik, hogy a jogokat és kötelezettségeket együtt kell érvényesíteni.
Igen, adjunk meg minden támogatást a következő generációnak, hogy boldogulhassanak, de készítsük fel őket a felelős felnőtt életre is! Egy babáról a szülei gondoskodnak, aztán fokozatosan önállósul, a fiatal már ellátja magát. Majd elkövetkezik az az időszak, amikor neki kell megdolgoznia mindenért, amire magának szüksége van, sőt idővel a gyermekeiért, a családjáért is felelősséget kell vállalnia. Fel kell készíteni őket erre a periódusra, sőt arra is, hogy idővel még a szüleiket is támogatniuk kell majd. Aztán az életük utolsó szakaszában ők szorulnak majd segítségre, ellátásra.
Szóval a valódi életre készítsük fel őket, a jogok és kötelességek összhangját szem előtt tartva!"

Mindent megteszünk azért, hogy pajzsot tartsunk az emberek elé, és védjük őket a hibás szankciós politikától az árstopokkal, a rezsicsökkentés átlagfogyasztásig történő fenntartásával. - mondta…

Az energiamix összeállítása kizárólagos nemzeti hatáskör, ezért azt semmifajta szankció nem korlátozhatja.

Lehetővé kell tenni azokat a beruházásokat, amelyek szükségesek az energiabiztonság…

Le kell számolni a migrációt övező álszent hozzáállással. Az úgynevezett NGO-k nem különbek a dollármilliókat kereső illegális embercsempészektől, hiszen pontosan ezen bűnözők üzleti modelljét segítve…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média