PRISTINA, A RÉGIÓK BIZOTTSÁGA ÉS A NYUGAT-BALKÁN KÖZÖS MUNKABIZOTTSÁGA, ezúttal koszovói témákról. A szekcióban, amelyben előadó voltam, szólt (balról jobbra) Perparim Rama, Pristina polgármestere, Tomas Szunyog, Koszovó/EU nagykövet, levezette az ülést Nikola Dobroslavic, a munkabizottság elnöke (egyébként Dubrovnik polgármestere), Elbert Krasniqi koszovói önkormányzati miniszter, valamint jómagam. A képen nincs rajta, mert késve csatlakozott és szólt Shaqir Totaj is, a koszovói önkormányzatok szövetsége képviseletében. Ebben a szekcióban az EU-csatlakozási folyamatot jártuk körül. A szokásos tartalmi kérdések arra vonatkoztak, hogy a csatlakozás folyamatában hol tart Koszovó, én viszont megvariáltam egy kicsit, és hangsúlyosan szóltam arról is, hogy az EU-nak is megvan a maga felelőssége a késlekedésben; Koszovót illetően például a vízum-liberalizáció feltételei adottak, de egyes EU-tagállamok sajnos blokkolják a folyamatot. Igyekeztem arra is rávilágítani, hogy a Nyugat-Balkán országait egységként tekintve, szigetnek tekinthetők az EU-ban, hiszen körös-körül az EU tagállamaival van körülvéve. Az EU-nak nem érdeke, hogy a belsejében lévő "sziget" kívülállóként lehessen feszültségek forrása.
Tudom, hogy most a háború a legnagyobb baj, de azért nem szabad elhanyagolni az EU egyéb gondjait sem, a háttérben el kell végezni az adódó feladatokat. Nem is olyan egyszerű az a helyzet, hiszen a Nyugat-Balkán országaiban kisebb-nagyobb mértékben, de talán mondható, hogy szinte mindenütt kezdenek elfordulni az emberek az EU-tól, és bizony nem is teljesen alaptalanul.
A további szekciókban videót láthattunk település-fejlesztő projektekről, továbbá a fenntartható módon működtetett települések megoldásairól, kitérve az energia-krízis súlyos problémáira.

A fiatalok mindig lázadnak. Ez a dolguk. Mindenki a maga módján teszi. De ez nem lázadás. Ez egy trágár, ízléstelen megnyilvánulás. Nem attól lesz valaki menő és elismert, hogy kritikán aluli…

️ a dollárbaloldal megint ügyes volt, hogy hallgatott a megbízói pénzére, csak éppen ez a megfontolás a magyar választók véleményével nem találkozik, dehát az kit érdekel.

a medián, tehát saját…

Tüntethet civilként egy politikus?
#tüntet #civil #tanár #diák #politikus #short

️ október 23-án láttunk budapesten egy újabb, megszokott, balos tüntetést, az unalomig ismert arcokkal és az unalomig ismert szervezőkkel.
a videóban bemutatom, hogyan próbálnak a bukott balosok a…

Ilyen a, ilyen a, ilyen a boksz!

“Ha kiállsz, a kínokat állnod kell”
(LGT Boksz)

Tudod, hogy kiknek az áldozata ez a fiatal lány?!

A Gyurcsány-féle baloldali restaurációs kísérlet egyik fontos állomása…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média