Nagyszerű hír 
Oroszország elfogadja Ferenc Pápát mint közvetitőt a béke tárgyalásoknál! Amerikánál pattog a labda!
Ilyen a, ilyen a, ilyen a boksz!
“Ha kiállsz, a kínokat állnod kell”
(LGT Boksz)
Tudod, hogy kiknek az áldozata ez a fiatal lány?!
A Gyurcsány-féle baloldali restaurációs kísérlet egyik fontos állomása szeretett volna lenni az október 23-i tüntetés, ahol gyorsan eloszlatva a "civil kezdeményezés" ködét baloldali politikusok okádták a tüzet a törvényesen megválasztott kormányra.
A jól ismert szélsőbalos műhelyekben kitalált és különféle szolgálatok zavarkeltésre, beavatkozásra szakosodott osztályain tovább fejlesztett módszer szerint, első lépcsőben egy mindenki által támogatott jogos civil követelés köré szerveznek radikális tömeget, majd a méltányolható civil célt egy huszárvágással kormánybuktató politikai mozgalommá és céllá változtatják át.
Ehhez csalták és csapták be vagy kényszerítették lelki terrorral az utcára a középiskolásokat. Így lett akaratlanul is a tüntetés fő "attrakciója” Pankotai Lili.
És most, hogy az aljas politikájuk részesévé tették őket, tovább tolják Lilit és még ki tudja, hogy hány fiatalt maguk előtt politikai céljaik megvalósítása érdekében.
Teszi ezt úgy a baloldal, hogy maga sem tudja megfogalmazni, elmesélni, hogy milyen országot is szeretne építeni (általában rombolnak); mivel mondanivalója rég nincs, feladta eredeti politikai és gazdasági törekvéseités "lassanként életérzéssé, kulturális termékké vált" (Békés Márton)
Ezt a "nyitottság, sokszínűség, tolerancia, kételkedés, tekintélyrombolás, erkölcsi relativizmus és metafizikai nihilizmus" szavakkal leírható érzésvilágot, utópiát árulják most a fiataloknak, mint valami nyomorult vásári csaló az örök élet elixirét.
Gyerekeket küldenek "háborúba", miközben gyáva módon a hátuk mögül lövöldöznek.
Kedves Lili, Dobrev, Karácsony és NoÁr és a többi baloldali hergelő, mielőtt beküldött a közéleti ringbe, nem mondták el, hogy itt nem csak te “ütsz” itt bizony te is kaphatsz néhány “pofont”.
Itt az ideje minden fórumon felszólalni és kimenteni az összes Lilit a baloldal kezéből, mielőtt teljesen tönkretennék az életüket.
/posztok.hu


️dr. Pardavi Márta


bocskaidandar.hu
Teamwork makes the dream work!
Egyre többen vagyunk a 



️
️ A mai nap inspiráló beszélgetést folytatott 
Mario vezetésével…
a forgatókönyv előre le volt írva: _teljesen véletlenül_, természetesen a _semmiből_ a baloldal…
Locsolt le majdnem Demszky, mentem mignont venni Simicskával, némult el tőlem Karácsony és lett tiszta ideg Márki-Zay.
Riporter vagyok és a Megafon véleményvezére, de miért és hogyan kezdtem elmondani…
A Herczeg Zoli végre megmutatta mit jelent az O1G!