Drága Mária! Mielőbbi gyógyulást kívánok! Igen, időnkén...

Drága Mária! Mielőbbi gyógyulást kívánok!
Igen, időnként csörgött a telefon, az enyém is, és "Mária hív". Félórás, órás beszélgetések voltak ezek, mindig fontos dolgokról, többnyire teendőkről. Legutóbb június közepén hívott. Köszönteni voltunk nála a születésnapján, vittünk neki könyveket és egy megyei emlékérmet. (Képek alább a megjegyzéseknél.) Másnap hívott: "Anna, az a migrációról szóló könyv megdöbbentő, megrendítő, nagyon köszönöm, hogy elhoztátok!"
Kezelésekre készült, de csak úgy mellesleg, mert tele volt most is fontos ügyekkel. Most a sorrendnek meg kell változnia: a legfontosabb ügy, hogy meg kell gyógyulnia! Visszavárjuk, továbbra is várjuk a telefonhívásait.
2010-14 között összesodort bennünket a sors: kettőnknek volt egy irodája a képviselői irodaházban, parlamenti képviselőkként. Jó alkalom a beszélgetésekre, a közös ügyek megtalálására.
Várom, remélem gyógyulását, és várom, hogy újra megcsörrenjen a telefon: Mária hív, valami újabb fontos közös ügyben. Mária Gazdaghné Wittner

Szentesi Zöldi László írásai - 2022. 08. 24.

Időnként megcsörren a telefonom. Látom a kijelzőn: Mária hív.

A kezdetektől tegeződünk. Egyszer, valamikor mondtam neki, hogy apám és nagyapám 56-os nemzetőr volt. Néhány év múlva magától értetődően felidézte ezt, csak úgy, de nem mellékesen, mintha egy családban élnénk. Nagyot néztem: hát emlékszik? Akkor egy kicsit többet megértettem a varázslatos két hétből, felfogtam végre, hogy akkor valóban testvérré vált minden jóakaratú ember. Úgy lettem 56-osok fiaként, unokájaként én is szabadságharcos, hogy a legnagyobb élő 56-os tessékelt be maguk közé - pedig nem kértem ilyen tisztességet.

Időnként megcsörren a telefonom. Látom a kijelzőn: Mária hív.

Mindig valamilyen fontos ügyben keres. Valamiért, aminek olykor nincs haszna, mélysége, de ha jobban belegondolunk, csakis a kis ügyek a legfontosabbak. Neki az ügyek egyszerűen csak ügyek, nincs kicsi, nincs nagy. Ő ugyanis nem őrzője, hanem alakítója valaminek. Néha azért csörög rám, hogy elmondja: jó cikket írtál, köszönöm. Mindig motorként hajtja a teljes gépezetet, mindig, mindent elvállal, mindenhova elmegy, ha magyarok hívják. Legjobban a humorát szeretem: néha csibészes, néha összekacsintó, de nagyon is fejlett nézőpont az övé - igen, így talán könnyebb elviselni az életet.

Időnként megcsörren a telefonom. Látom a kijelzőn: Mária hív.

Most, hogy kórházban van és nagy a baj, hét órakor közös imára hívnak mindannyiunkat érte. Ha nem szoktál imádkozni, akkor csak gondolj rá fél percig. Gondolj arra, hogy magára vette egész 1956-ot, hogy soha nem hajolt, hogy kemény maradt, minőségi ember mind a mai napig. És hogy az utolsó nagy tanúja a hajdani csodának. Minden magyarnak rá kellene gondolnia ma este hét órakor. Legalább akkor. Mert ő nem egy közülünk, nem. Ő a valaha élt magyarok előkelő sorában is dobogós. Higgyétek el nekem, most, amikor még nincs késő.

Időnként megcsörren a telefonom. Látom a kijelzőn: Mária hív.

Hívjon még sokáig...

Wittner Mária. Büszke vagyok arra, hogy a kortársa lehetek, hogy ismerem és szeretem őt.

Gyógyulj meg!