A keleti és a nyugati szocializmus is veszélyt jelent a biztonságunkra – Szánthó Miklós a CPAC Texason.

🤝🇭🇺 „Alapjaiban átalakuló világunkat vagy egy újfajta, zavaros szocializmus fogja uralni – jöjjön az akár keletről, akár nyugatról –, vagy mi, konzervatívok” - mondta el Szánthó Miklós a CPAC Texason Dallasban. Az Alapjogokért Központ főigazgatója pár nappal Orbán Viktor után és pár órával Donald Trump előtt szólalt fel a rendezvényen. A budapesti CPACHungary-t is megrendező Központ vezetője kiemelte: a mostani háborús helyzetből az egyedüli kiút a béke, de ehhez jobboldali győzelmekre van szükség világszerte. „Csak a jobboldal tudja garantálni a nemzet biztonságát, méltóságát, a józan észt és a realista külpolitikát. Ezért kell közösen együtt dolgoznunk, hogy megvalósítsuk a liberálisok rémálmát, a nemzeti erők nemzetközi összefogását” – tette hozzá Szánthó.

Szánthó Miklós emlékeztett arra, hogy a magyarok elsőkézből ismerik a kommunizmus bűneit. „Ez volt az eredeti eltörlés kultúrája, azaz a ’cancel culture’, felszteroidozva" – mondta, majd emlékeztette, hogy „a kommunista nem vész el, csak átalakul. Ezért ki kell mondanunk: amit progressziónak nevezünk, azt inkább igazi nevén kell hívni: marxizmus.”

Az Alapjogokért Központ főigazgatója kiemelte, hogy három évtizeddel azután, hogy Közép-Európa felszabadult a kommunista elnyomás alól, ismét a szocializmus fenyegetésével kell szembenéznünk. „30 évvel a vasfüggöny leomlása után rá kellett jönnünk, hogy egy újfajta marxizmus áll a nyugati civilizáció leigázásának küszöbén, és ismét támadást tervez a szabadságunk ellen” – figyelmeztetett.

Szánthó külön aláhúzta, hogy az újbaloldal társadalomromboló törekvéseinek súlyos biztonságpolitikai következményei is vannak. A baloldal arra törekszik, hogy a politikai korrektség jegyében átírja a történelmet, lerombolja a nemzeti büszkeséget, a családot, és elszakítsa a nyugati társadalmakat kulturális gyökereitől. „Lerombolnák nemzeti tartásunkat, így a Nyugat stratégiailag meggyengül és lényegében védtelen marad a külföldi fenyegetésekkel szemben” – mondta, kiemelve, hogy ez különösen élesen nyilvánul meg most, mikor katonai agresszió indult Ukrajna ellen.

Az Alapjogokért Központ és a CPAC-et szervező Amerikai Konzervatív Unió együttműködése évekre nyúlik vissza. Az első amerikai CPAC-et 1974-ben rendezték, Európában az elsőt, a CPACHungary-t – a Központ és az ACU együttműködésében – idén Budapesten tartották.

Folytatódnak a falunapok a festői szépségű Nivegy-völgyben.

Jó a hangulat
Finomak az ételek, italok
Kiváló a társaság

A Nivegy-völgyi falunapok idén is bebizonyították az itt élők egy igazi összetartó…

Amellett, hogy itt halad át az ország keleti és nyugati részei közötti vasúti forgalom 90 százaléka, a híd Kelet- és Nyugat-Európát is összeköti.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média