NEM FOGJÁTOK ELHINNI. A 444 megint hazudozik

Több lap, köztük a PestiSracok.hu is megírta, hogy amerikai és más nyugati cégek egyre nagyobb szeletet szakítanak ki maguknak az ukrán termőterületekből, beindul a szokásos „oroszpropagandázás”.

A 444 Lakmusz "tényellenőrei" cáfolatnak szánt cikkében egyenesen kijelentik, hogy a legnagyobb termőföldekkel ukrán vállalatok rendelkeznek. Tehát nincs itt semmi látnivaló, piaci alapon működik minden Ukrajnában. Sőt megírták azt is, hogy melyek azok az ukrán cégek, amelyek a legnagyobb részesedéssel rendelkeznek az ukrán mezőgazdaságban.

Ám ha kicsit közelebbről megnézzük ezeket a vállalkozásokat, érdekes adatokra bukkanunk, és egyből árnyaltabb lesz a kép. A 444 "TÉNY" ELLENŐREI valamiért lehagyták a CÉGEK TULAJDONOSAIT

Szóval: Ők a legnagyobb szereplők az ukrán mezőgazdaságban:

A legnagyobb szereplő a Kernel Holding, amely Ukrajna legnagyobb napraforgóolaj-termelője. 1994-ben alakult. Egy a Luxemburgi Nagyhercegségben bejegyzett nyilvános részvénytársaság, amelynek a részvényeit a varsói tőzsdén bocsájtották ki. Legnagyobb tulajdoni hányaddal pedig a Régiók Pártja színeiben politizáló Andriy Verevskyi rendelkezik.

A második legnagyobb tulajdoni hányaddal pedig a Kopernik Global Investors LLC nevű, amerikai (Florida) befektetési alap bír. Tehát egy nyílt részvénytársaság, amelyet Luxemburgban jegyeztek be és a lengyel tőzsdén kereskednek a papírjaikkal, megspékelve amerikai befektetőkkel.

A második legnagyobb vállalat az Ukrlandfarming. Ezt a vállalatot 2007-ben Cipruson részvénytársaságként jegyezték be, később a londoni és az ír tőzsdére is bevezették a papírjaikat. Alapító tulajdonosa Oleg Bakhmatyuk, milliárdos, politikus, aki jelen pillanatban nem tartózkodik Ukrajnában, mert elfogató parancs van ellene érvényben. Az Al Jazeera szerint ciprusi állampolgárságot vásárolt magának.

A harmadik legnagyobb területtel rendelkező ukrán mezőgazdasági vállalat az a Myronivsky Hliboproduct (MHP). Ez a vállalkozás önmagában egy gazdasági csoda, hiszen ők kapják meg a mezőgazdasági támogatás 30%-át az ukrán költségvetésből, ők a mezőgazdasági támogatások legnagyobb kedvezményezettei, és szakértők úgy tartják, hogy a cégnek több támogatást sikerül megszereznie az ukrán állami költségvetésből, mint amennyi adót befizetnek. A nagy állami támogatások ellenére a cég adóparadicsomokban igyekszik elrejtenie a tőkéjét. Az ukrán ügyészség többször is vizsgálta a vállalatot. A tulajdonosa egy bizonyos Yuriy Kosiuk, aki meglepő módon egyben milliárdos és politikus is.

A negyedik legnagyobb ukrán mezőgazdasági vállalatnál sem találunk tiszta viszonyokat, ugyanis az Agroprosperis Group teljes mértékben amerikai tulajdonban van. Ugyanis a cégcsoportot a neves amerikai NCH befektetési alap menedzseli.

Az ötödik legnagyobb vállalat, az Astarta Holding is egy Varsóban jegyzett részvénytársaság, amelynek többségi tulajdonosa Viktor Petrovich Ivanchyk, a kisebbségi tulajdonos pedig egy kanadai pénzügyi holdingtársaság. De a már említett Kopernik Global Investors LLC nevű, amerikai (Florida) befektető alap is részvényes.

A fenti példák alapján is jól látható, hogy nyugati pénzügyi intézmények, bankok, befektetési alapok az elmúlt évek során bevásárolták magukat a legnagyobb ukrán termőterülettel rendelkező mezőgazdasági vállalatokba. Természetesen az ukrán bankok, energetikai cégek, más termelő vállalkozások sincsenek jobb helyzetben. Az elmúlt évek során az országot szabályszerűen kiárusították.

Róna Péter, a baloldal volt köztársaságielnök-jelöltje, valamint számos más ellenzéki politikus is hevesen kritizálta a rezsicsökkentést az elmúlt hónapokban.

Rossz modellnek nevezte a rezsicsökkentést…

Ma (illetve 3 nap múlva) van az évfordulója a Hiroshima és Nagasaki elleni amerikai atomtámadásnak.
Halottak száma:
90,000–166,000 (Hiroshima)
60,000–80,000 ( Nagasaki)
________________________
Total: 150…

️Az új pártról, akik nem nem liberálisnak, hanem LIBERTÁRIUSNAK nevezik magukat!

Ez a gyakorlatban sokkal rosszabb a liberalizmusnál ugyanis:
szerintük nincs szükség az államra, ha meg is tűrik azt…

A szalmakazal nagy,
jó távol van mindentől,
kifejezetten száraz,
a környezete is száraz,
ami száraz, az gyorsan ég,
nehéz terepen található,
hatalmas a lángja,
nagy a füstje is,
a füst káros,
órákig, sőt…

Zsoltinak ismét ágaskodik az ambíciója!

Most azt "állította," hogy Makizaj valójában Orbán ügynöke.

Ez azért is furcsa, mert Zsolti nem is olyan régen MÁST ÁLLÍTOTT..

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média