Vármegye, a magyar szuverenitás szimbóluma: külső hódítók megszüntették, most visszaemelik méltó helyére

A vármegye Magyarország közjogi rendszerében közel ezeréves múltra tekint vissza. A magyar szuverenitás, alkotmányos berendezkedés és a nemzeti szabadság szimbóluma. Szent István király uralkodásától eredeztethető, évszázadokon át alakuló legjellegzetesebb jogi- és politikai hatásköreit a Hunyadi- és a Jagelló-királyok idején nyerte el, majd a reformkorban vált a polgári-nemzeti kultúra bölcsőjévé. Nem csoda, hogy a vármegyéket azok a külső hódító hatalmak számolták fel történelmünk során - először a Habsburgok, majd a szovjet kommunisták -, melyek végső célja lényegében a magyar államiság megszüntetése volt.

Tehát a vármegyék sokáig a magyar érdekeket figyelmen kívül hagyó külföldi birodalmi törekvések fő ellenállás központjai voltak. Példaként említhető a 1815. május. 22-i közgyűlés, ahol a bécsi udvar adóemelési kísérletére Zemplén-vármegye hevesen ellenállt. A küzdelem 1823-ban volt a legélesebb, ugyanis az adóemelés kérdésében a vármegyék mindvégig kitartottak a magyar álláspont mellett, végül csak fegyveres erők bevetése révén hátráltak meg. Deák Ferenc nem hiába fogalmazott úgy az alsótáblán elmondott egyik 1835-ös felszólalásában, hogy "ezen municípiumok álltanak őrt dönthetetlen morális erővel alkotmányunkért, innen forrásoznak, s oda térnek vissza gyakorlatilag a nemzetnek minden jussai".

A reformkorban a magyar nemzet olyan történelmi alakjai tudták a vármegyék révén építeni az országot, mint Deák Ferenc, Kölcsey Ferenc és Kossuth Lajos. Az áprilisi törvények egyike, az 1848. évi XVI. törvénycikk preambuluma például kimondta: a vármegyék "Magyarhon s kapcsolt részei alkotmányossága védbástyái". Nem véletlen, hogy a magyar szabadságharc és forradalom leverését követő osztrák neoabszolutizmus alatt a vármegyék jelentették a magyar ellenállás folytatását. A magyar konzervatívok számára éppen ezért is bírtak kiemelt fontossággal a bécsi túlkapások elleni küzdelemben.

A kiegyezést követően a vármegyék nemcsak a nemzetépítés fontos sarokkövei lettek, hanem a helyi identitás aktív formálói is voltak. Például Szepes, Abaúj-Torna és az Alföld déli területein fekvő vármegyék különösen aktívak voltak történelmük megírásában és helyi kultúrájuk reprezentálásában.

Megsemmisítésükre a baloldal a Tanácsköztársaság alatt tett elsőként kísérletet, majd a kommunista államhatalomnak sikerült ezt ténylegesen véghez vinnie az 1949. augusztus 18-án elfogadott, 1949. évi XX. törvény révén. Ennek értelmében a Magyar Népköztársaság új, szovjet mintára megalkotott "alkotmánya" eltörölte a vármegyerendszert. A kommunista diktatúra a vármegyék eltörlésével hosszú időre Magyarország alkotmányos berendezkedését, valódi önállóságát is felszámolta. 1990-ben az első, demokratikusan megválasztott jobboldali kormány kísérletet tett a vármegyei elnevezés visszahozatalára, de az a posztkommunista erők, és a velük később 1994-ben nyílt szövetséget kötő SZDSZ-es körök ellenállásán elbukott.

Nem történik tehát más most az Országgyűlés előtt fekvő mostani javaslat alapján, mint a magyar államisághoz, önállósághoz, nemzeti szabadsághoz tapadó hagyományok visszaemelése jogrendszerünkbe.