…Ez nem kacsa.
Ezúttal gépjárműfecskendő gurult be a Kutas-kozmapusztai Hertelendy kastélyszálló kapuján. Sőt, nem is egy…

Na persze az idő és a főszereplők sem passzolnak…
16 év az időkülönbség, a kulcsfigurák Ulmann Mónika helyett pedig ezúttal a nagyatádi hivatásos és a böhönyei önkormányzati tűzoltók.
Sas Tamás filmjében is volt S.O.S. helyzet, most viszont a nagyatádi tűzoltóparancsnok indított segélykérő hívást. ️A randevú helyszíne ugyanaz, a tűzoltóknak azonban egy megrendezett veszélyhelyzettel volt találkájuk a kastély wellness részlegén.
A történet szálai úgy csavarodtak, hogy az egységeknek a patinás épület füsttel teli helyiségeiben való tájékozódás és a tűzoltási feladatokon túl a kastély egyik dolgozóját is meg kellett találniuk és ki kellett menteniük. A filmbe illő történetnek a tűzoltók rövid idő alatt véget vetettek, helyismeretüknek köszönhetően a sűrű füst ellenére is gyorsan megtalálták az eszméletlen állapotban lévő alkalmazottat. 👏
Egy felhevült gázpalackot is kihoztak az épületből, amelyet visszahűtöttek. A megyei tűzoltósági főfelügyelő és a tűzoltóparancsnok is szakszerűnek találta a beavatkozást, így az életszerű szituációnak megfelelő gyakorlat is happy end-del zárult.

Videó: Mihályka Szabina tűzoltó főhadnagy

A német-orosz gázvita árát az egész EU megfizeti.

👉 Új mérföldkő az európai energiaválságban, hogy Oroszország felére csökkentette német gázszállításait.
👉 A két ország közötti együttműködés több,…

Óriási fölénnyel vezet a jobboldal!

Az andalúziai tartományi választáson aratott elsöprő győzelme után országosan is ellépett a spanyol jobbközép Partido Popular. Ha most rendeznék a választásokat,…

Kérdezném a német politikusokat: még mindig Magyarország aggasztja őket?

Arról is Orbán tehet, hogy a német energiacégeket a csőd fenyegeti? Vagy esetleg ennek mégis az az oka, hogy addig verték a…

Ezek a gyurcsányfiúk ilyenek!

Minket náciznak vagy homofóboznak, miközben a saját brigádjuk bűzlik az ilyen gusztustalan alakoktól, akik nevetve karlendítenek vagy éppen nyilvánosan viccet csinálnak…

Zelenszkij a bunker hűvösében nyomkodta drága készülékét.

Kicsöng.

Forrás: Twitter/ZelenskyyUa
Zelenszkij: Vedd fel, kérlek vedd fel, ott van az íróasztalodon, kérlek, Istenem, add, hogy felvegye!!!!…

Kérdések, amiket eddig nem mertél megkérdezni egy vallásos embertől. Sokszor meghökkentő válaszokkal. Péntek este Szex és Vallás: a film. Csak itt, az Axiómán.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média