„Az elitet magával ragadó ökológiai téboly fenyegetést jelent a józan észre, a szabadságra és a munkahelyekre” – írja a Spiked politikai rovatvezetője, Brendan O’Neill.

A zöld dzsihád tetőfokára hág – állítja –, hiszen az Egyesült Királyság egyik vezető zöld politikusa, Caroline Lucas „emberiség elleni bűncselekménynek” nevezte egy új szénbánya kiépítését. Gondoljunk csak bele: valamikor régen a tömeggyilkosság, a népirtás, a rabszolgatartás és az erőszakos kitelepítés számított emberiség elleni bűntettnek. Ma egy bánya megnyitása. El kell gondolkodnunk azon, hogyan jutottunk el oda, hogy egy, a média által körülrajongott, fősodratú politikus a szénkitermelést a népirtáshoz és más súlyos bűnökhöz hasonlítja.

Ez az „éghajlatromboló, kőkorszaki szénbánya” nem más, mint „az emberiség elleni klíma-bűncselekmény” - jelentette ki Lucas a Guardian című lapban. Pedig nem az. A szén kitermelése a földből egész egyszerűen nem bűncselekmény, pláne nem emberiség elleni bűncselekmény. Ez a kifejezés a nácikat elítélő nürnbergi perek során került be a köznyelvbe. A fogalom egy olyan gonosz cselekedetre utal, amely olyan horderejű, hogy az egész emberiség elleni támadásnak tekinthető.

A Caroline Lucashoz hasonló vészmadarak két problémát okoznak. Először is, a leghisztérikusabb módon démonizálják a teljesen normális és valójában jó törekvéseket. Az inkriminált szénbánya például több száz jól fizetett munkahelyet fog teremteni.

A második káros hatás, amit ez a fajta beszéd okoz, hogy bagatellizálja a valódi emberiség elleni bűnöket. Nem Lucas az egyetlen zöld, aki a történelem ocsmányságait sorakoztatja fel, hogy megpróbáljon némi erkölcsi súlyt adni a modernitással kapcsolatos szorongásának. Canterbury érseke például egyszer a holokauszthoz hasonlította az éghajlatváltozást (bár később bocsánatot kért).

O’Neill úgy véli, hogy az ilyen komolytalan beszéd a népirtásról sérti azon milliók emlékét, akik a tényleges genocídiumokban vesztették életüket. Emellett nyilván az éghajlatváltozással kapcsolatos hisztéria fokozását is szolgálja. A zöldek egyre szélsőségesebb nyelvezetet használnak, hogy pánikot keltsenek az emberekben, és rávegyék őket, hogy változtassanak a viselkedésükön.

Ma már kevesebbet hallunk „éghajlatváltozásról” és egyre többet „klímavészhelyzetről”, sőt „klímaapokalipszisről”. A nyelv manipulálása segít a gondolkodás befolyásolásában. Ha az embereket meg lehet győzni arról, hogy klímaapokalipszis felé tartunk, akkor talán elkezdenek majd környezettudatosabban viselkedni. „Ha kétségbe vonod az ökoideológia bármely vonatkozását, azzal vádolnak, hogy hozzájárulsz a világvégéhez” - véli a szerző.

A zöld rémhírek hatása szörnyű. Megrémíti a fiatalokat, és egy új betegségét, „éghajlatszorongást” idéz elő, amely az embereket „depresszióssá, rémültté, szorongóvá és tehetetlenné” teszi. Végül, de nem utolsó sorban veszélybe sodorja a munkavállalók megélhetését. Ha a zöldek akarata érvényesülne, rengeteg ember maradna munka nélkül.

🪨 A fenti bánya esetében az értelmiség kiváltságos tagjairól van szó, akik világvégét kiabálnak, mert 500 ember kapott munkát egy olyan iparágban, amelyet nem szeretnek. „Ennél egyértelműbb bizonyítékot nem is lehetne találni arra, hogy az ökohisztéria veszélyt jelent a józan észre, a racionális vitára és a hétköznapi emberek munkához és önállósághoz való jogára” – zárja sorait O’Neill.