️Az USA ezentúl pláne kussoljon emberi jogi kérdésekben️
Másról sem szóltak az elmúlt évtizedek - sőt, évszázadok -, minthogy az USA katonailag szétrombolt egy sor országot, majd széttárta karjait és…
A kritikai fajelmélet marxista gyökerei
Bruce Thorton, a David Horowitz Freedom Center munkatársa rendkívül precízen foglalta össze cikkében a modern balliberális ideológia mozgatórugóit és céljait. A kritikai fajelmélet (Critical Race Theory – CRT) a posztmodern liberalizmus egyik fegyvere, mely először beépíti magát a társadalom szövetébe, majd addig rohasztja azt belülről, míg az egyén egyedül nem marad. Azonban eddig még nem jutottunk el, egyelőre csak a társadalom különböző rétegeit uszítja egymás ellen.
• A kritikai fajelmélet és a Black Lives Matter mozgalom komoly aggodalmat váltott ki a nyugati gondolkodók körében. A CRT-nek valójában semmi köze a polgárjogokhoz vagy a fekete életekhez. Valódi célja, hogy bebetonozza hívei hatalmát és a nyugati, polgári demokráciákat gondolatrendőrséggel körülbástyázott szocialista diktatúrákká alakítsa. Ezek nem légből kapott gondolatok: a BLM-et nem a konzervatívok nevezik marxistának, diktatórikus jellegük ellen már rengetegen, köztük feketék is felszólaltak. A mozgalom egyik vezetője maga dicsekedett a kritikai fajelmélet marxista és szovjet gyökereivel.
• A kritikai fajelmélet a normális ember számára értelmezhetetlen fogalmakkal és kifejezésekkel operál. Mivel az ideológia hívei szerint a társadalmi, politikai, művészi és kulturális helyzetek nem ismerhetők meg a mindent átható, elnyomó rasszizmus miatt, ezért a hatalomgyakorlók mélyebb szándékait kell felfedniük. A hatalmat gyakorló ebben a kontextusban nem a politikai elit, a kormányok vagy a financiális burzsoázia, hanem maga a fehér ember. A legvadabb marxista osztályharc-elmélet és a posztmodern liberalizmus ugyanis felfedezte magának a globális elnyomó osztályt: a fehér embert.
• Amennyiben ezt nem hajlandó elfogadni az „elnyomó” és önként rabszolgasorba vetni magát, úgy egyértelművé teszi, hogy miért kell a kritikai fajelméletet már egészen óvodától kezdve tanítani a fehér gyerekeknek. Minden olyan narratíva vagy gondolat pedig, mely nem mozdítja előre az „antirasszista” világforradalmat, halálra van ítélve. Rengeteg ismert elmélet és gyakorlat köszön vissza 1990 előttről, mely szintén jól mutatja, hogy nem egy új ideológiával van dolgunk, csupán a kulturális marxizmust leöntötték az utópisztikus liberalizmus hagymázas lázálmával.
Világfigyelő rovatunkat olvasták. A fenti írásunk forrása👇
https://www.frontpagemag.com/fpm/2021/06/critical-race-theorys-marxist-roots-bruce-thornton/
️Az USA ezentúl pláne kussoljon emberi jogi kérdésekben️
Másról sem szóltak az elmúlt évtizedek - sőt, évszázadok -, minthogy az USA katonailag szétrombolt egy sor országot, majd széttárta karjait és…
Cseh Katalin kemény mint a minivaj a napon! Azt mondja, "gondoskodni fogok róla, hogy a tálibok ne ússzák meg a felelősségre vonást"!
Cseh Katka a tettek embere...
Ja nem.
Azt üzente a tálib terroristáknak Facebookon, hogy: irgum-burgum lesz.
Ők meg megijedtek.
Világbéke.
Nyugodt, családias nyaraláson érnek utol a világ nyugtalanító, tragikus hírei. Hírek a halálos magyarországi buszbalesetről, aminek az áldozataira kegyelettel gondolok, a hozzátartozóknak pedig…
Vajdahunyad vár, I. Kárpát-medencei Natúrparki Találkozó. Hazánkban az ország területének közel 10 százalékára terjednek ki a natúrparkok. A mai találkozón büszkén jelenthettem be, hogy a 17.…
Civil Összefogás Fórum, Roma Értelmiségi Műhely konferencia, Hotel Benczúr.
A „Magyar romák a mezőgazdaságban” kerekasztal-beszélgetésen elmondtam, hogy az Agrárminisztériumban hiszünk az…
Téma a klímavédelem.
️ A teremtett világ megőrzése mindannyiunk közös feladata.
Magyarország nem húzódhat vissza csiga módjára a házába, haladnia, áradnia, növekednie és emelkednie kell.