Továbbra is igaz a mondás: "ha munka van, minden van". 💪💰

2021. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene naptárhatástól megtisztítva 10,6%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Áprilisban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 3,3%-kal, míg a nem élelmiszer-kiskereskedelemben és az üzemanyag-kiskereskedelemben mintegy 20%-al nőtt az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az adatok azt mutatják, hogy az élet visszatér a koronavírus-járvány előtti kerékvágásba, köszönhetően a magyar oltási program sikeres végrehajtásának. 2021 első negyedévében már 2 százalékkal nagyobb volt a GDP-növekedés, mint 2020 utolsó három hónapjában, vagyis a gazdaság újraindítása is elkezdődött.

💪 A növekvő gazdasági teljesítmény és a kiskereskedelem forgalmának emelkedése azért is lehetséges, mert aki akar, az tud dolgozni Magyarországon. A foglalkoztatottak száma a járvány előtti szinthez közeledik, és jelenleg is 4,5 millió magyarnak van állása, keresete, stabil bevétele.

Véget ért a kamu kereszténység!

Miután lehullt a lepel a baloldali sajtó hatalmas hazugságáról és kiderült, hogy Ferenc pápa egyszer sem említett olyasmit, hogy nem akar találkozni a magyar…

De legalább önmagukat nagyon komolyan veszik, az a lényeg

Ja, bocsánat, Feri lemaradt a képről, de ő UgYeBáR nEm TéNyEzŐ, a BaLoLdAlIaK iS eLíTéLiK

HA KARÁCSONY ÉS CSAPATA KORMÁNYRA KERÜLNE PROBLÉMA NÉLKÜL LEFEKÜDNÉNEK A GLOBÁLIS ADÓEMELÉSNEK!

Karácsony Gergely "99" mozgalmának egyik alapítója Bod Péter Ákos a Gyurcsány érából ismert (hírhedt)…

Elszigetelt eset, ha egy transzvesztita gyerekeknek öltáncol?
Teljes adás: https://pestitv.pestisracok.hu/2021/06/15/elszigetelt-eset-ha-egy-transzvesztita-gyerekek-elott-oltancol/

Az LGBTQI+ (mert most már hivatalosan így hívják) folyamatosan azzal vádolja a…
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média