Véget ért a kamu kereszténység!

Miután lehullt a lepel a baloldali sajtó hatalmas hazugságáról és kiderült, hogy Ferenc pápa egyszer sem említett olyasmit, hogy nem akar találkozni a magyar miniszterelnökkel, a telextől a 444-en keresztül a HVG-ig mindenki bekussolt. Ugyanígy hallgattak Gyurcsányék is, Szabó Tímeával, Márki-Zay-al, meg a többi főállású hazudozóval. Egy ideig.

Most azonban ismét szembeköpték magukat. Már az Egyházat támadjak. Mit támadják? Egyenesen utasítgatják, hogy úgy tegyenek, ahogy ők parancsolják. De nem érik be ennyivel.

A baloldal odáig ment, hogy azt állítják: a katolikus egyházban "vélhetően igen magas látencia mellett" lehetnek jelen a pedofil bűncselekmények.

Értitek? Mindenfajta bizonyíték nélkül, csak azért, mert ők úgy vélik, képesek bemocskolni azt a pápát és azt az egyházat, amelyiket néhány hete még arra használtak, hogy mindenféle gusztustalan hazugsággal fűszerezve, szavazatokat szerezzenek vele.

És teszik ezt úgy, hogy közben pontosan ők NEM szavazták meg a pedofilellenes törvényt!

Ha eddig azt mondtuk, hogy a baloldal, - ami szerintem inkább szélsőbalnak mondható, a Jobbikkal együtt egy rémisztő, radikális összeborulásnak - elment a falig, akkor most nyugodtan mondhatjuk, hogy át is törte azt.

Ezeknek semmi keresnivalójuk a Parlamentben!

Forrás:
https://bit.ly/3zxYJGA
https://bit.ly/2Tyy0ch
https://bit.ly/2U3SwSg

De legalább önmagukat nagyon komolyan veszik, az a lényeg

Ja, bocsánat, Feri lemaradt a képről, de ő UgYeBáR nEm TéNyEzŐ, a BaLoLdAlIaK iS eLíTéLiK

HA KARÁCSONY ÉS CSAPATA KORMÁNYRA KERÜLNE PROBLÉMA NÉLKÜL LEFEKÜDNÉNEK A GLOBÁLIS ADÓEMELÉSNEK!

Karácsony Gergely "99" mozgalmának egyik alapítója Bod Péter Ákos a Gyurcsány érából ismert (hírhedt)…

Elszigetelt eset, ha egy transzvesztita gyerekeknek öltáncol?
Teljes adás: https://pestitv.pestisracok.hu/2021/06/15/elszigetelt-eset-ha-egy-transzvesztita-gyerekek-elott-oltancol/

Az LGBTQI+ (mert most már hivatalosan így hívják) folyamatosan azzal vádolja a…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média