👇"Atomerőművek: az ipar székesegyházai"👇
Emmet Penney – The American Conservative

„Az atomerőművek jólétet és a közösség élményét hozzák el azoknak a városoknak, ahol megépülnek. Ők az amerikai ipar katedrálisai.” – írja Emmet Penney a The American Conservative weboldalán. A szerző világnézete mindenképp említésre érdemes: egy olyan emberről van szó, aki mélyen vallásos, ismeri és tiszteli saját hazája történelmét, de ugyanakkor családi hagyományai mentén sokáig baloldali nézeteket vallott, sőt még az egyik amerikai szocialista párt tagja is volt. Fontos számára a környezetvédelem, de nagyra becsüli azt, amit az atomerőművek képviselnek.

️ Penney kutatásai során rájött arra, hogy az atomerőművek nem bocsátanak ki szén-dioxidot, és akár 100 évig is üzemelhetnek, miközben közvetlen környezetükben jól fizető munkahelyeket teremtenek, és a tágabb világot pedig olcsó és tiszta energiával látják el. Azt is állítja, hogy az atomerőművek igen biztonságosak, és az olyan balesetek következményeit, mint Csernobil és Fukusima az atomenergia ellenzői a végletekig eltúlozták.

️ Penney saját bevallása szerint végül azért fordult el a politikai baloldaltól, mert egykori elvtársai egyre szembeötlőbben tagadták meg a valóságot. Úgy véli, a 21. századi zöld mozgalom súlyos ellentmondásokkal küzd: 0.88 megawatt „zöld” energia előállításához olyan infrastruktúrára van szükség mely, 1 megawatt fosszilis üzemanyagból termelt áramot igényel.

️ A mai baloldal számára a múlt eredményei kivétel nélkül a rasszizmusból és a gyarmatosításból nőttek ki, így nincs mit tisztelni bennük, nincs miért megőrizni őket. Ugyanakkor a klímakatasztrófába vetett fanatikus hitük miatt úgy vélik, az emberiségnek nem lehet jövője sem. Így kénytelenek csak a jelennek élni, ami ahhoz vezet, hogy belső világuk, saját érzéseik fontosabbá válnak számukra, mint az objektív valóság.

️ A szerző szerint ezért is történik az, hogy a valósággal nem törődve, egy elképzelt világba menekülnek, ahol egyetlen ellenség van, melyet le kell győzniük, egyetlen probléma van, melyet meg kell oldaniuk: a személyes fájdalom. Ezért látnak mindenkiben elnyomót vagy elnyomottat, így válik üzenetük központi elemévé az önsajnálat a morális cselekvés helyett.

️ A valóságban az atomenergia biztonságos, környezetbarát megoldást jelent korunk valós kihívásaira, ám a 21. századi posztmodern baloldal ezt képtelen felismerni - írja. Amerikában már több mint egy évtizede tart töretlen elánnal az atomerőművek elleni politikai támadás, melynek több intézmény áldozatul is esett. A posztmodern baloldal számára nem számít, hogy ezek a gigászi létesítmények emberek ezreinek nyújtanak megélhetést.

️ Penney úgy gondolja, az atomenergia elengedhetetlen az áramellátás stabilitásához, mely nélkül az amerikai életforma és életszínvonal-növekedés elképzelhetetlenek lennének. Így az atomerőművek, az „ipari kor székesegyházai” nem csupán szimbolikus jelentőségük és közösségteremtő erejük miatt fontosak, de nélkülük nem lesz nemzeti örökség, melyet az amerikaiak jelen nemzedéke örökül adhatna az utána következő generációknak.

Világfigyelő rovatunkat olvasták. A fenti írásunk forrása👇
https://www.theamericanconservative.com/articles/nuclear-power-plants-our-industrial-cathedrals/

Jövő héten szavaznak az Európai Parlamentben az utóbbi évek legradikálisabb, abortusz- és LMBTQ-törekvéseket előmozdítani szándékozó jelentéséről.

A szavazásra bocsátott dokumentum szerint az emberi…

️CSALÁDI ÉLETMENTÉS PEST MEGYÉBEN️ Minden panasz nélkül, családja szeme láttára esett össze tegnap délután az a dunabogdányi asszony, akihez fia és unokája kérte a mentők segítségét. Mentésirányító…

KariGeri nem kap pandát, avagy a gusztustalan támadás Kína ellen

Először is egy pár fotó Kínáról, amelytől a baloldal retteg és óva int mindenkit. Egy főváros fő polgármesterétől nem túl elegáns dolog…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média