️ Az ukrajnai háború geopolitikai következményei és a brüsszeli háborús tervek súlyos tévedései voltak a célkeresztben a Bootcamp for Patriots második napján.

A kiszivárgott tiszás terv is egyértelműen bizonyítja: a hazai baloldalt irányító uniós elit a néppel fizettetné meg a megszorítások árát, így ez is tökéletesen illeszkedik a globalisták háborús programjába.

A tábor azonban nemcsak tudást ad, hanem közösséget is kovácsol: amerikai és magyar fiatalok együtt építik a patrióták új generációját, erősítve a hazai és a tengeren túli konzervatív erőket.

A Trump–Orbán találkozó szellemisége hatja át a munkánkat, hiszen a közös fellépés ma fontosabb, mint valaha.

A Tisza Párt által tervezett megszorítás a vállalkozásokra nézve még súlyosabb hatású lenne, mint a lakosságra. A munkavállalókra 1300 milliárdos terhet jelentene, a cégeket pedig összesen mintegy…

No Shave November vége – Keszthelyen előkerült a penge

A keszthelyi hivatásos tűzoltók idén igazán komolyan vették a No Shave November kihívását: egy teljes hónapig nem nyúltak borotva után, ám hétfőn…

Az ellenzéki közvélemény már napok óta Orbán Viktor moszkvai tolmácsán élcelődik, aki a metakommunikációja alapján nem hallotta rendesen az orosz elnök szavait, ezért nem tudott pontosan fordítani.…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média