️
️
️
Az ellenzéki közvélemény már napok óta Orbán Viktor moszkvai tolmácsán élcelődik, aki a metakommunikációja alapján nem hallotta rendesen az orosz elnök szavait, ezért nem tudott pontosan fordítani. Mivel Szijjártó Péter tökéletesen tud oroszul, ez egyébként a magyar fél munkáját semmiben sem nehezítette. A Magyar Fordítók és Tolmácsok Egyesülete most részletesen leírta, mi történt:
Mint írták, a kollégájuk közel három évtizedes magas szintű tolmácsolási tapasztalattal rendelkezik. Régóta tolmácsol kormányszinten, eddig mindig kiváló teljesítményt nyújtott.
Kiemelték: egy tolmács munkájának színvonalát nemcsak képességei, hanem több, rajta kívül álló tényező is befolyásolja, ideértve akár a repülőút során fellépő akut egészségügyi problémát, kimerültséget, a fül bedugulását a repülés miatt, a fülmonitor hiányát vagy azt, hogy a tolmácsolt személy nem hallhatóan beszél, esetleg nem megfelelő a terem akusztikája.
Azt is írták, az ilyen találkozóknál érvényben lévő protokoll- és biztonsági intézkedések is nagyon szigorúak – nem tudni, hogy milyen következményekkel járt volna, ha a kollégájuk felpattan, hogy jelezze, nem hall.
A jelen helyzetben is ez történt, tudomásunk van róla, hogy a beszélő szavai az akusztikai körülmények miatt nem voltak tolmácsolható minőségűek. Ezt igazolja a tény, hogy a sajtótájékoztatót követő tárgyaláson kollégánk már ismét kiváló teljesítményt nyújtott – fogalmaztak.
Kitértek arra is, hogy a delegáció néhány tagja, így Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is arról nyilatkozott, hogy nem marasztalják el a tolmácsot. „Az MFTE elnöksége kiáll a kolléganő mellett, és ismételten hangsúlyozza, hogy szakmailag mindenben megfelel az ilyenkor támasztható szakmai követelményeknek” – fogalmazott az egyesület.
️
️
️
Még mindig nem tudták feldolgozni… 
Noárt helyretették! 


Hoppon maradt Zelenszkij: az ukrán elnök Brüsszelben várta az amerikai delegációt, akik Moszkvából rögtön Washingtonba repültek
Kijevből fenyegetés érkezett: robbanni és égni fog az orosz kőolajhálózat, amely az agresszor hadigépezetét finanszírozza.
Esztergomban találkoztak ma a Visegrádi Négyek (V4) államfői.
🤝Az egyeztetés fontossága megkérdőjelezhetetlen: az orosz-ukrán háború miatt kialakult ellentétek rendezése elsődleges.
💪Karol Nawrocki…
Kemény tél vár Ukrajnára
A célzott orosz támadások miatt 2025. január és május között Ukrajna 1,12 milliárd köbméter földgázt vásárolt külföldről, ami az előző év azonos időszakához képest tízszeres…
A szeme se áll jól Tseber Rolandnak, erre tessék!
Olvasnivaló kommentben.
Nem szabad visszajutni oda, hogy Magyarország a feljelentők országa legyen! Lázárinfó Erdélyben.