A nyári időszakot követően a kampánystartot és az októbert is a Fidesz–KDNP nyerte, miközben Magyar Péterék vesszőfutása a szerencsétlen nyilatkozatok, az adatszivárgási botrány, a sorkatonaság bevezetésének ötlete és a nyugdíjcsökkentési tervek miatt folytatódott.

A botrányok feltárták a Magyar Péter mögött álló, korábban Márki-Zayt is támogató baloldali erőközpontok szerepét: a külföldről finanszírozott médiumok és a „manipulációs kerekasztal” a sorozatos hibák ellenére is centristaként igyekeznek bemutatni a Tisza Pártot.

A választási hajrá előtti hatodik hónap tematizálását a Fidesz–KDNP uralta, részben a Tisza Párt politikusainak és „szakértőinek” újabb elszólásai miatt. Az ukrán háttérrel fejlesztett applikáció körüli botrány nemcsak a Tisza népszerűségét csökkentette, hanem az októberi mozgósítás közepén is érzékeny veszteséget okozott: a hírek nyilvánosságra kerülése után több mint 30 ezren hagytak fel az alkalmazás használatával.

Az október 23-ához kapcsolódó tömegrendezvények versenyét a stabilan kormányzó, békeorientált és szervezett nemzeti oldal nyerte, amely kétszer annyi embert vitt az utcára, mint ellenfele. Orbán Viktor politikai teljesítménye – találkozója XIV. Leó pápával és az olasz konzervatív vezetőkkel, valamint az októberben bejelentett amerikai elnöki látogatás – ismét a Fidesz–KDNP javára billentette a mérleget.

Elemzésünket a témában honlapunkon olvashatják, link kommentben!

Magyar Péter hatalmas bajban van: menekül a felelősség elől!

A beszélgetés a kommentek között található linkre kattintva megtekinthető! 👇

Vigyázó szemetek a kommentelőkre szegezzétek! Válaszoljatok nekik a nektek nem tetsző mondatokra! A tiszteletleneket…

„A vasútépítés ritmusa a terepen lüktet legerősebben.”
A Hónap Mérnöke novemberben Pap András, a STRABAG projektvezető-helyettese, aki meghatározó szerepet játszik a Békéscsaba–Lőkösháza vasútvonal…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média